2018. április 29., vasárnap

Jack Reacher

Alapvetően krimirajongó vagyok. Ezt már sokszor mondtam.
És szeretem a filmeket is. A krimiket is.
Alapvetően kedvelem Tom Cruiset. Mint színészt. A vallását és ami botrányok körül veszik, azt nem, de az az ő dolga, viszont jó színésznek tartom. Ő amolyan ténylegesen felkapott akciószínész. Amikor elkezdte a pályáját, és olyan csöpögős filmekben játszott, mint a Coctail és a Top Gun, azokban nekem nem jött be.
De aztán változott, és megkedveltem.
Amikor láttam ezt a filmet, azt mondtam, hogy ez jó kis film! Ha van kedvetek, és szeretitek az ilyen jellegű filmeket, itt megnézhetitek. Az első rész jó, a második nem annyira.
Amikor egy fegyveres megöl öt embert hat lövéssel, minden bizonyíték a letartóztatott gyanúsítottra utal. A kihallgatás során a gyanúsított csak egy cetlit nyújt át a következő szöveggel: "Kerítsék elő Jack Reachert!" Így kezdődik a rendhagyó hajsza az igazság után, melynek során Jack Reacher egy váratlan ellenféllel kerül szembe, aki mestere az erőszaknak, és súlyos titkot őriz. 

Aztán egyik alkalommal bebolyongtam egy könyvesboltba, és ott pedig rátaláltam erre:
Meg még néhány másik könyvet...
Aztán elolvastam, és tényleg "függő" lettem. Nagyon tetszett, és nehezen tudtam letenni. 
Régen izgultam már ennyit és olvastam el / ki egy könyvet ilyen gyorsan.
Talán annak idején olvastam így, amikor Grisham- és Garden-regényeket olvastam úgy, hogy nem tudtam letenni. 
Kalandosra, érdekfeszítőre sikerült a könyv, és várom, hogy olvassam a folytatásokat. 
Tom Cruise-zal nincs bajom, bár a könyvben egy magas, izmos figura Jack Reacer, ami igazán nem mondható el róla. 
Nem tudom, hogy lesz-e még folytatása a filmeknek, de a könyveket biztosan olvasom még. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése