HETI IDÉZET # 53. ÓÉV

Amikor sok-sok évvel ezelőtt a egy kis iskolában dolgoztam, mindig igyekeztem valamivel meglepni a kollégáimat. Akkor találtam ki a HETI ÜZENET című részt a faliújságon, amivel próbáltam a hetüket vidámabbá, vagy elgondolkoztatóbbá tenni. Arra gondoltam, hogy mostantól hétfőként (ahogy akkor, ott is tettem) mindig megleplek benneteket egy-egy idézettel, gondolattal. Csak úgy. 

Az új évre kívánok...

Ui.: Mivel a képet találtam, és nagyon tetszett, gondoltam ezt osztom meg veletek. Egyetlen dolog az, amit lecserélnék - csak magamnak - a kávé helyett sok teát. :) - De csak mivel nem kávézom.

Nagy ölelés nektek, és holnaptól újra várlak benneteket itt, nálam!

Édes otthon

A szüleimnél vagyok. Azaz vagyunk. Családilag.
Jó itt.
Ilyenkor alszom a legjobbakat és a legjobban. Ezt az érzést nagyon szeretem. Ilyenkor újra gyerek lehetek, lazítharok, élvezhetem a napokat.

Idán vonattal jöttünk, mert negyed annyiba került, mint autóval, és mert a gyerekek élvezik az utazást. Ráadásul Férjnek sem kell a sok fárasztó ember miatt izgulnia, akik az utakon járnak.

Nem igazán van nagy családunk már, nem is igen járunk össze. Gyerekkoromban mindig mentünk, és én azt nem szerettem. Csak azért elmenni, hogy mindenhol együnk...
Most csak a tesómékkal voltunk együtt, és ez éppen elég.
Még néhány barátot meglátogatunk, akiket régóta láttunk, de semmi túlzás.

Mivel vonattal jöttünk, nem olyan egyszerű közlekedni. A szüleim elvitték a gyerekeket, miután megérkeztünk nyíregyházára, de nekünk sokat kellett várni a buszra. Így sétálni mentünk. Szokás szerint megnéztük a régi munkahelyemet, ott nosztalgiáztam egy kicsit.

Még jó, hogy nem volt sem eső, sem túl hideg. Azért jót romantikáztunk.

De onnantól kezdve jött a nagy pihenés. Aludtunk, ettünk, lazultunk, pihentünk... jó, főztünk is, de csak alapszinten.

A gyerekek élvezik az ittlétet, bár megmondom őszintén most nekik is jobban engedem a kütyüzést, mint egyébként. Lazulhatnak ők is, nem igaz? Azért jó ez, mert a mamáéknál nincs internet, így nem tudnak ebbe belemerülni. 

Szóval, jó itthon. Élvezem.

Karácsony, ahogy én látom

Tudjátok, már sokszor mondtam, hogy nem ünneplem karácsonykor Jézus születését, mert nem akkor történt. A történelem és a bibliai is ezt tanúsítja. Ha Jézus szerette volna tudatni, hogy mikor született, és fontosnak érezte volna, akkor valószínűleg beleírják a Bibliába, de ez nem történt meg. Ráadásul úgy gondolom, hogy 3,5 év alatt, amíg a szolgálatát a Földön töltötte elmondhatta volna a tanítványainak, akik persze minden fontos dolgot és eseményt feljegyeztek, de nem tette. Mert nem erre akarta a figyelmet irányítani, hanem az ÜZENETRE, hogy térjenek meg és változzon meg a gondolkodásmódjuk.
És ma is ezt szeretné nekünk üzenni.

• Ezért gondolom azt, hogy nem az a lényeg, hogy mikor született meg Jézus (ráadásul a Jézuskázástól hidegrázásom van, mert ő 1 naposan is JÉZUS KRISZTUS VOLT, A MEGVÁLTÓ!!!)
• Továbbá az is zavar, hogy az emberek az ünnepet szeretik, és nem az ünnepeltet. Ha már erről van szó. Jézus mindig is arra tanította az embereket, és ma is ezt teszi, hogy a szívünket öltöztessük fel szeretettel és megbocsátással, kedvességgel és jóindulattal. Ne a karácsonyfánkat és ajándékhegyeket osztogassunk, aminek nincs értelme. 
• A szeretet fontos. És ünnepeljük is meg, de ne csak karácsonykor, hanem amikor csak lehet.

Ezért tartom jó mondatnak és gondolatnak Adynak ezt a mondatát.
Ha mindenki tényleg szeretné Jézust, akkor nem lennének felületes barátságok, akkor nem vásárolnának az emberek olyan termékeket és buta ajándékokat, amiket másnap vissza kell cserélni, akkor nem az ajándékozás összege, hanem a minősége lenne a legfontosabb.
És ekkor tényleg úgy gondolom, hogy valóra válna az, amiért IGAZÁN a Földre jött Jézus.

Zserbó golyók

vagy valami hasonló.
Nagyon szeretjük a zserbót, de e tekintetben közösen úgy gondoljuk Férjjel, hogy a cukrászdaitól nincs jobb. Csináltam én is (hamarosan megosztom).
De már egy ideje beszélgetünk róla, így keresgéltem blogokon, és találtam itt egy hasonlót. Mondjuk szaloncukor formában.
Kb. fél - 3/4 órám volt, hogy készítsek valami sütit, mert rohantam, így ez lett belőle.
Nem túl látványos, mert egy gyerekkel az ölemben próbálkoztam, de ez így sikerült.
Kicsit olyan, mi én.
Nem tökéletes, de szeretettel készült...

HETI ÜZENET # 52. GYERMEK

Amikor sok-sok évvel ezelőtt a egy kis iskolában dolgoztam, mindig igyekeztem valamivel meglepni a kollégáimat. Akkor találtam ki a HETI ÜZENET című részt a faliújságon, amivel próbáltam a hetüket vidámabbá, vagy elgondolkoztatóbbá tenni. Arra gondoltam, hogy mostantól hétfőként (ahogy akkor, ott is tettem) mindig megleplek benneteket egy-egy idézettel, gondolattal. Csak úgy. 

Az egyik kedvenc történetem

Könyvajánló - Grisham fan vagyok!

Nagyon régóta vagyok Grishman-rajongó. Tényleg.
A könyvei leginkább jogi krimik. Ezek a kedvenceim. Még Perry Mason egy ilyen figura, aki bár kitalált személy, de nagyon jól megírtak.  Grisham valamit nagyon tud. Való igaz, hogy ő is jogot végzett ember, és praktizált is. Tudom, hogy még képviselő is volt a Fehér Házban, de aztán eljött, és írni kezdett. És milyen jól tette! Volt büntetőjogász, de azt nem szerette annyira, inkább a polgári perek jöttek be neki. A könyveit egyébként ez hatja át a legjobban.
Szeretem, ahogy ír.


Nagyon szeretnem a könyveit.
Réges-régen, amikor még otthon laktam a szüleimnél (az mondjuk már tényleg rég volt), sokszor olvastam Grisham könyvet. Meg is vettem párat belőle. (A Cég, A Pelikán ügyirat, Az ügyfél, Ha ölni kell) - EZEK FILMEKBEN IS NAGYON JÓK!!!


Amikor elkezdtem olvasni, egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Volt olyan, hogy apukám zseblámpáját csempésztem be, és takaró alatt olvastam, mert éjfél körül mindig rám szóltak, hogy most már aludjak. :)

Emlékeztek, nektek is volt ilyen?

Persze, az apukám rájött, mert hamar lemerült :)

Aztán sokáig nem volt időm olvasni. Mármint vastagabb könyveket. Aztán most újra olvasok, és nagyon élvezem.
Ez is egy olyan könyve volt, amit nem tudtam letenni, és muszáj volt végigolvasni. Nagyon jó könyv, szerintem sok mindenkinek el kellene olvasni. A politikusainknak leginkább!
Tényleg jó könyv!

A könyv tartalma:
Michael Brock ifjú, tehetséges, jól kereső ügyvéd, egy híres washingtoni iroda tagja. Remek karrier előtt áll, nevét már mint lehetséges partnert emlegetik. Egy reggel azonban minden megváltozik. A liftben egy hajléktalannal együtt utazik, aki pisztolyt ránt és kilenc ügyvédet túszul ejt. Bár a támadót lelövik, az eset valóságos lavinát indít el Michael életében. A kérdések nem hagyják nyugodni. Ki volt a támadó? Mit akart? Milyen sötét ügyek állnak az események mögött? A fiatal ügyvéd magánnyomozásba kezd és nem is sejti, hogy élete ettől a pillanattól kezdve gyökeresen megváltozik…. Az igazságügyi thriller világhírű nagymestere ebben a könyvében a társadalomból kiszorultak iránt érzett felelősségéről tesz tanúbizonyságot.

Tehetséges gyermekeinkért hála

Nem olyan régen éppen arra gondoltam, hogy milyen különleges az, amikor van egy ténylegesen tehetséges gyereked. Aki valamiből kitűnik, és valamiben a legjobb. Tehetséges. Persze, hogy minden anya büszke a gyerekére, és - valljuk be őszintén, még akkor is, ha Vekerdy Tamás nem így gondolja -, hogy szeretnénk, ha nekünk is jó tanuló, netalántán kitűnő gyerekünk lenne. Én szeretném, de nekem nincs ilyen gyerekem. Vagyis kisfiamban ott van a hajlam és a lehetőség, de kicsit lustácska, abból él, ami alapszinten biztossá teszi a jó jegyeit. Tényleg mondom, hogy hihetetlen agya van.
Hamar kiderült nála a logikus gondolkodás és a jó matekkészség. Éppen ezért, amikor tavaly jelezte, hogy sakkra szeretne járni, örültem. Nekem ebben sem adottságom, sem tehetségem, ám nála biztos jelei voltak annak, hogy alkalmas erre. És valóban így van, bármilyen versenyre elmegy, mindig elhoz egy érmet. Legutóbbi versenyén is II. lett. Ez azért nagy dolog szerintem.

És valóban nagyon büszke is vagyok rá. Az iskolában is ott van a legjobbak között, de leginkább matekból hajtja magát. A kedvenc mondásom tőle: "Ja, kaptam 6 ötöst, mert volt 60 piros pontom. Vagy egy kicsit több."
Maximalista egyébként, mert szeret mindent jól megcsinálni, nem hibázni, mindent jól tudni, de hiányzik belőle egy kis plusz, amit én + szorgalomnak hívok. De tehetséges.

Egy csomó cikket és írást elolvastam a tehetséges gyerekekről. Kellett, mert nagylányomnál alsóban adódtak gondok. Nem tudja kezelni az érzelmi hullámzásait és kitöréseit, soha nem is tudta. Nagyon érzékeny lélek, mindent a szívére vesz. Emellett mindig mindent máshogy lát és máshogy is él meg. Egy szétszórt, szórakozott leány, aki - ahogy szoktam mondani -, a Föld.2-őn él, és máshogy látja a világot. És mivel tényleg nagyon érzékeny, az iskolában is hullámszerűen élte a mindennapjait. Nehéz volt vele boldogulni.
Tény, és való, hogy egy matek tagozatos osztályban, ahol a tanító néni is elég katonás és nem egy tutujgatós fajta, és ráadásul csak fiai vannak, nem igazán tudott mit kezdeni az én művészi vénás, hiszire erősen hajlamos lányommal. Bár meg kell mondjam, én azt láttam, hogy mindent megtett, és nem tudok rosszat mondani rá. De tényleg. Próbálkozott, még Nevelési Tanácsadóba is elküldte, de ott csak az derült ki, hogy figyelemzavaros, amit én papír nélkül is megmondtam volna nekik. Jó, mondjuk még egy-két más apróság is, de azok nem olyan vészesek. (Később beszélgettem egy pszichológussal, és ő azt mondta, hogy ezek nem igazán számítanak, mert attól is függ, hogy milyen körülmények között írja meg a gyerek a tesztet, hogy ébredt, milyen volt a holdállás stb.) Na, mindegy.
Azért küldte el, mert művészetileg pedig tehetséges volt, és biztosan ez az oka.
Én nem mondom, hogy nincs benne igazság, a művészlelkek mások, furcsák. Én már csak tudom. :)

Zsófiával mi nagyon hasonlóak vagyunk. Nemcsak külsőleg, hanem természetre is. Én is szétszórt és szórakozott vagyok, nem vagyok mindig képben, éppen úgy, ahogy ő. Elhagyom a dolgaimat, éppen úgy, ahogy ő. Az érzelmi kitöréseim nekem is nagyon magasan vannak, és nem bírom az igazságtalanságot. Éppen úgy, ahogy ő. Ha valami nem érdekel, akkor azzal nem vagyok hajlandó még csak szóba se állni, mert "tök unalmas". És szerintem is az. Nem bírja megtanulni a szabályokat és értelmezni őket. Szerinte teljesen feleslegesek a szabályok. (NA TALÁN, EZ A KÜLÖNBSÉG, MERT EZT NEM TŐLEM ÖRÖKÖLTE. ÉS ERŐSEN KONTROLLOS ÉS SZABÁLYMÁNIÁS VAGYOK. EZ A KISFIAMNÁL VEHETŐ ÉSZRE.
Pl. nagyon érdekes, hogy mennyire nem bírja megtanulni a piros matek szabályokat, szó szerint visszamondani. De nem tudja a szolfézst sem, hogy hol és mikor, milyen dúr vagy mol meg mit tudom én... bocsi, zenészek!  Ebben a kettőben nem tudok neki segíteni.
De ha elé tesznek egy kottát, simán lejátssza. Ha egy matek feladatot kell megoldani, megcsinálni. Csak jelzem, hogy nekem ez egykoron nem ment. :)

A rajzolása is különleges szerintem. Érdekes stílusa van. Nem kiemelkedően tehetséges, de van egy stílusa, amiről felismerhető. Ezt egyébként az alsós tanító nénije remekül meglátta, és ez irányba nagyon terelgette. És jól tette.

Mindig arra vártam, hogy valamelyik gyerekem majd "örökli" az irodalom mániámat. És íme... eljött az idő. A nagylányom állandóan olvas, és élvezi is a könyveket. Rendszeresen elvonul a szobájába, és olvas. Még az esti mese/történetolvasásnál is inkább a saját könyveit bújja. ... És most a legújabb kedvence a János vitéz. Ez egy iskolai feladat volt, de muszáj megosztanom veletek, mert annyira BÜSZKE vagyok rá! (Mondjuk ezért a tanárainak is jár dicséret! Alsósnak és felsősnek egyaránt! Úgyhogy Köszönöm!)
Ja, és még humora is van. Ami nagy kincs, mert kisfiamnak tényleg nincs. De semmilyen formában.
Ezt írta ki a fali táblára, amikor olvasni akart:

És legvégül itt van az én legkisebb lánykám. Igazából még nem tudom, hogy milyen tanuló lesz, bár nagyon vágyik iskolába. Amit viszont biztosan tudok vele kapcsolatban, hogy nagyon jó hangja van. Annyira szépen és tisztán énekel, hogy jó hallgatni. Akárhová megy, akármit csinál, mindig énekel. Néha Férjjel csak ülünk és hallgatjuk, ahogy 1 hónappal ezelőtt tanult énekeket énekelt, és emlékszik a szövegére, dallamára. Ahogy bekerült az oviba, kb. 1 hónap múlva már tudta, hogy melyik gyereknek ki az anyukája, apukája, kinek mi a jele. Nagylányomnak 3 év múlva sem ment ez. :) Mert neki nem volt fontos, ellenben az, hogy jól érezze magát az oviban és mindenhol, az igen.
Kata alapvetően egy ilyen gyerek. Mindig mosolyog, mindig jókedvű, mindig kedves. Ha szomorú vagy, odamegy és megvigasztal. Kedves személyiségével szebbé teszi a napodat. De persze, neki is van rossz időszaka, hiszen gyerek.

Ám, ha lehet ezt mondani, a 3 gyerek közül neki van a legjobb természete. Úgy értem, vele a legkönnyebb. Hálás vagyok, hogy Isten még adta nekünk őt.
De mindehhez egy érdekes adalék. Nagyon hosszú verseket képes megjegyezni, szaval, versel, játszik. Ám ezt nem hajlandó megtenni mások előtt. Az oviban például 3 éve nem állt fel és nem mondott el egy verset sem a többiek előtt. Nem vesz részt semmilyen szereplős feladatokban, mert nagyon gátlásos idegenekkel szemben. Pedig az oviról azt gondolnánk, hogy ismerős terep, de nem. Még szeptemberben úgy volt, hogy nem engedik iskolába emiatt.
Ő nagyon vágyik. És ami nagyon érdekes, hogy nem az ének tagozatot szeretné (tudjátok, ott ki kell állni mások elé, szerepelni kell, ott lenne rosszul), hanem ő is matekos lesz. Tanító nénit választott. Mondjuk nem lesz könnyű dolga a tanító néninek, de én neki szurkolok! :)

Szóval, ezt a hosszú ömlengést csak azért írtam, mert BOLDOGNAK érzem magam. És HÁLÁSNAK. Istennek csodálatos tervei vannak a mi életünkre nézve. Gyerekeket kaptunk tőle, és ő már előre tudta, hogy milyenek lesznek, és milyen jó dolgokkal fognak minket megajándékozni. Nyilván azt is tudta, hogy rosszakkal is, de ez most nem opció.
Egyszerűen csak az jutott az eszembe, hogy legyünk hálásak a gyermekeinkért!

És ha van kedved, szívesen olvasnám, hogy a Te gyermeked miben tehetséges!

Igaz történet

Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban. Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett. Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket. A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált. A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy telt házas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek.

Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben. A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?

Vegán muffin

Ugye mondtam már, hogy mi nagy muffinosok vagyunk. Gyorsan elkészíthető és hatalmas élményt tud nyújtani :)

Karácsonyra mindig jó ötlet szerintem!

Édes Férjnek a meggyes a kedvence (mindenben a meggyes a kedvence), de én szeretek újítani és kipróbálni dolgokat. 
Ez a muffin vegán főzőkörre készült. Itt, a mi kis városunkban tartunk vegán főzőkört. Mivel édes szájú vagyok én ezt nagyon szívesen vállaltam ezt a feladatot.

Szedres muffin, ahogy én készítem:
1 csésze teljesőrlésű tönkölylisztet, fél csésze zabpelyhet, fél csésze müzlit - én a Lidl-et szoktam (de lehet 1 csésze zabpehely csak), én szeretem a müzlit is :), fél csésze őrölt mandulát vagy mogyorót , 1  csomag sütőport összekeverek. Lehet még beletenni fahéjat, de én igazából az almáshoz szoktam, mert ahhoz jobban illik. A száraz alapanyagokhoz hozzáteszek 4-5-6 evőkanál mézet. Ha szedret teszünk bele és jobban szeretjük az édes ízt, akkor több kell bele. Lehet egyébként barna cukrot vagy nyírfacukrot, édesítőszert is használni. Aztán öntök bele gabonatejet. Nem szoktam megvenni a bioboltokban, mert ott drága, már mint az, ami dobozban van, szerintem az luxus annyiért. Lehet porokat kapni (ez valamivel olcsóbb), azt szoktam elkészíteni vízzel, teljesen tejszerű lesz. (Én amúgy sem szeretem a tejet. Aztán még rakok bele olajat is, kb. a bögre negyedét, vagy kicsit többet. Aztán összekeverem, és a végén belerakom a szedret. Kiolajozom a muffinsütőt (szilikonosat nem kell) - és megsütöm 170 fokon, kb. 15-20 perc.

Mellette az almás, amit nagyon szeretek, lévén szabolcsi lány :)

Azt, hogy miből mennyi kell pontosan nem tudom, úgyhogy a hasamra ütök. Kb. 30-35 dkg liszt kell hozzá (én ha lehet tönkölylisztet használok), vállalva a kockázatot, hogy a sógorom nem eszik belőle, mert túl egészséges. A sógoromat nagyon szeretem ettől függetlenül, és szoktam neki olyan sütit is csinálni, ami nem egészséges, hanem kalóriabomba, mint a lenti csokis, de erről majd később.Fél csomag sütőpor, kis só, fahéj - és összekeverjük.
2 almát kimagozok és apróra vágom. Persze lehet reszelni is, csak az macerás.  15 dkg növényi vajat, bár én engedékenyebb vagyok, Rámát használok :) és ugyanannyi barnacukrot (15 dkg) kikeverek. Ez az egy, amire figyelek. Mi nagyon kevés finomított cukrot fogyasztunk, ha lehet akkor barnát használok helyette vagy gyümölcscukrot. Ezek kicsit drágábbak, de mégis egészségesebbek. Inkább erre adok ki egy kicsivel több pénzt, mint gyógyszerekre.

Miután habosra kikevertem, hozzáadom a lisztes keveréket, majd beleöntök egy kis gyümölcslét vagy befőttlevet, ami van itthon, rakok bele 2 dl növényi tejet, de ezt is mutatja a tésztája, hogy mennyi kell bele. Beleforgatom az almát, majd megsütöm 180 fokon kb. 35 percig. Nagyon finom!!!

HETI IDÉZET # 51. IDŐ

Amikor sok-sok évvel ezelőtt a egy kis iskolában dolgoztam, mindig igyekeztem valamivel meglepni a kollégáimat. Akkor találtam ki a HETI ÜZENET című részt a faliújságon, amivel próbáltam a hetüket vidámabbá, vagy elgondolkoztatóbbá tenni. Arra gondoltam, hogy mostantól hétfőként (ahogy akkor, ott is tettem) mindig megleplek benneteket egy-egy idézettel, gondolattal. Csak úgy. 

52/12. Gyermekeink kívánságai

"Nem törvényszerű, hogy a jó orvosság föltétlenül keserű"  - mondja egy ismert tv-reklám.
Anna az elmúlt tél egyik napján gondolt erre a mondásra. Halkan közeledett fia ágyához, akinek vírusos influenzája volt. Kezében az orvosságos üveg és egy kanál. Erik védekező grimaszra fintorította arcát, de ahogy lenyelte az orvosságot, felderült az ábrázata.
"Anyu - kiáltotta, miközben az orvosság maradékát nyalogatta a kanálról -, hiszen ez annyira finom, hogy nem hiszem, hogy hamarosan meggyógyulok tőle."

A televízió feltalálása előtt évezredekkel már Dávid király, a zsoltáros, hasonló gondolatot dicsér: "Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak a testvérek." Zsoltárok 133,1

Bizony , jó és gyönyörűséges. Bizonyára Urunk jó és gyönyörűséges dolognak rendelte a keresztény testvérek együttlétét. Ugyanígy magától értetődően elvárja, hogy építő hitet sugározzunk egymás felé. Némelyikünknek el kell felejtenie azt a régi beidegződést, hogy ami a léleknek jó, az nem lehet ugyanakkor örvendetes is. Vagy azt a nézetet, hogy a keresztény élet nem más, mint a földi örömök szüntelen megtagadása, és nincs helye benne a tréfálkozásnak, vidámságnak és szép dolgoknak. Az ilyen beállítás csak savanyúképű, komor keresztényektől származhat. S ha gyermekeink és serdülőink ilyen "kóstolót" kapnak a keresztény életből, nem csoda, hogy olyan sokan visszariadnak tőle. Komoly imádságaink mellett - hogy gyermekeink ne csússzanak le a szellemi nihilbe, és ne az legyen a legfőbb vágyuk, hogy mikor kerülhetnek ki végre az otthoni vallásoskodás légköréből - nagyon komolyan mérlegre kell tennünk egész keresztény életünket, azt az életet, amelyet a szemük előtt folytatunk.

Vajon szüntelen homlokráncoló rosszallással szállunk szembe gyermekünk kívánságaival, még akkor is, ha az nem tilalmas, mindössze szokatlan? A közelmúltban egy asszony-találkozón az ismert evangélista - Billy Graham - felesége mondta el, hogy nemrégiben komoly leckét kapott ebben. Amikor a gyermekszobából dübörgő beat-zenét hallott, energikusan szólt be:"Elég ebből a lármából!' Csak azután gondolta végig, milyen hatása lehet ennek gyermekeinkre, és elkezdett velük beszélgetni ennek a zenei irányzatnak a sajátosságairól. Sőt, annyira ment, hogy maga is megvásárolt egy beat-lemezt, ami történetesen gyermekeinek kedvenc száma volt.
"Jutalmul - tette hozzá meleg mosollyal - gyermekeim meghívtak a lemez ünnepélyes együtthallgatására." Így épül híd a nemzedékeket elválasztó szakadék fölött.

Ilyen magatartás láttán gyermekeink felismerik, hogy kereszténynek lenni nemcsak jó, hanem még örvendetes dolog is lehet. Gondoljunk mindig arra, hogy a jó orvosság nem mindig föltétlenül keserű.

Tánc

Nem vagyok egy nagy táncos.
Régebben szerettem táncolni, de ez mondjuk eléggé lekorlátozódott a lakodalmakra. Tudjátok, amolyan jó kis parasztlagzikra. Az én családom elég mulatós. Szeretik azt, amikor szól a zene, és már táncolnak is.
Nevelőapukám nagy táncos volt, ha egy-egy ilyen alkalommal táncparkettre került, akkor egyedül is remekül ropta, nem volt fontos neki, hogy partnere legyen. Néha álltam ott, és csak vártam, mert én meg tök féltem ott egyedül. Nem igazán szerettem táncolni, csak szerettem volna. A bátyáim mind diszkóba járósak voltak, ahol anyukám szerint csak lötyögni kell, de azért ők is jól táncoltak, nekik benne volt a vérükben. Úgy értem, ha megszólalt a zene, tényleg ment nekik. Ha mondhatom azt, gátlástalanok voltak. :) Ilyen a sógornőm és a családja is.
De én nem voltam ilyen.
Eltáncikáltam, de aztán rájöttem, hogy ez más.

Aztán teljesen eltávolodtam a tánctól, mert valaki azt mondta, hogy az erkölcstelen és helytelen, és én elhittem neki. Úgy gondoltam, hogy tényleg veszélyes, mert erotikus jellegűek, amikor összesimul két test, és hozhat rossz döntést általa az ember. Egyébként most is azt gondolom, hogy van benne valami. Nem véletlenül adnak el sok dolgot a tánccal. :)

De emlékszem, hogy gyerekkoromban, amikor még nem nagyon volt tévé, ültünk nagyszüleimmel a tévé előtt, és a Savaria Táncversenyt néztük. Nem tudok más szót idetenni, csak azt, hogy imádtam. A ruhákat, ahogy kinéznek, a fílingjét, a hangulatát, a könnyedségét, a légiességét. Csak néztem és bámultam. De a szüleim nem írattak be tánciskolába, így kimaradt.
Sokáig kimaradt.
Aztán, már felnőtt fejjel megragadt bennem két film. Már írtam róla szerintem. Itt.
Két film volt rám ekkora hatással, amikor rájöttem, hogy ebben nemcsak erotika van (persze az is), de azért ettől több.
Az egyik a Vezet a ritmus, amelynek a főszereplője Antonio Banderas volt. Nem tartozik a kedvenc színészeim közé, de ebben nagyszerű volt. Maga a mondanivaló, a tanítójellege is említésre méltó. Én megnézetném fiatalokkal és tanárokkal egyaránt.

A másik Richard Gere film. Na, őt sem kedvelem. Az az igazság, hogy nem is miatta szeretem ezt a filmet, és még csak nem is Jennifer Lopez miatt. Aki szerintem a legjobb benne, aki miatt ez Jó film lett, az Stenley Tucci. Szerintem az egyik legfantasztikusabb karakterszínész. Majdnem minden filmében, amit láttam, szenzációs. És a zene...

AZ az igazság, hogy ezek hatására, próbáltam rábeszélni Férjet, hogy menjünk el egy tánciskolába. Szerettem volna, ha kicsit többet mozgunk. Mindkettőnkre ráfért. Kicsit ellustultunk, elkényelmesedtünk. Ez még akkor volt, amikor nem voltak gyerekeink, de Férj nem az a típus, akit könnyen ki lehet mozdítani a kis kényelméből. Ő nem szeret táncolni, így marad nekem egyedül, hogy megnézem ezeket a filmeket. És néha ő is velem. :)
Ezért is szeretem.

Új terv, új ötlet! - Jellemző!

Tegnap egy nagy elhatározásra jutottam. Nem tudom még hogy fog sikerülni, mert tudjátok, én amolyan mindenbe belekapós típus vagyok, sok mindent szeretnék, sok minden tetszik, és sok ötletem van. De most annyira lelkes vagyok, hogy csak na!

Ha megnézitek a blogom jobb felső sarkát, akkor láthattok ott egy számot, ami 365.

Arra gondoltam, hogy a következő évet a pozitív év jegyében szeretném leélni, és ebben nincs semmi ezoterikus humbug meg hasonlók, amiben nem hiszek. Egyszerűen ez az év nagyon sok negatív élményt, tapasztalatot adott nekem, és rájöttem, hogy ha nem kezdek valamit ezzel a személettel, amit érzek, hogy rám ragadt, és nem változtatok rajta, akkor nekem lesz rosszabb, és nekem lesz nehezebb.
Olyan sok negatív dolog vesz minket körül az életben, és az emberek is alapvetően azok. Szomorúak és keserűek.
De ha mi magunkkal kezdjük, és magunkra figyelünk, hogy legalább nálunk ne legyen ez meg, akkor jól jöhetünk ki belőle, és még örömünk is lehet belőle!

Ezért, akinek van kedve, azokat játékra invitálom. Ez most nem olyan, ahol nyerni lehet konkrét nyereményeket, hanem csak önmagunk jobb megismerése, felfedezése, átgondolása a cél, és ha ez megvan, akkor még hatalmasabb nyereményünk lesz. Én már nagyon várom.
A játékot csak január 1-jétől indítom útnak. Úgy érzem, hogy ha már 365 kihívás, feladat elé állítom magamat és azt, aki velem tart, akkor kezdjünk tiszta lappal. Én már nagyon várom!

A blog címe is azért lett EGY ÉV AZ ÉLETEMBŐL, mert én ezt csak egy évig szeretném írni. Nem tovább. És remélem, hogy haladni is tudok vele, és nektek is olyan élmény lesz, mint nekem.
Úgyhogy szeretettel várlak oda is.
De még visszaszámlálás van!
Alig várom már!

Ui: Ezt nem hagyom abba. :)

Faith

És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.János 6,69

Avokádókrém

Nagyon sokáig valamiért nem mertem megkóstolni, vagy inkább tartózkodtam tőle. De egyszer, réges-régen, és persze nem a messzi galaxisban, hanem itt, Móron :),  amikor itt voltak a szüleim, hoztam egy nagy döntést, és készítettem belőle egy krémet. Lesz ami lesz alapon... Azóta én nagyon szeretem.

Mivel a hagyományos dolgokat kedvelem, nehezen adom be a derekamat az újdonságokra.
Egyszer ettem, mert valaki készített, de már nem emlékszem, hogy ízlett-e, olyan régen volt. Aztán mivel főzés közben - jobb ötlet nem lévén - Vacsoracsatát néztem, és ott sokszor elkészítették, gondoltam, én is előrukkolok vele. Miért is ne?

2 puha avokádót összetörtem villával. Nem pépesítettem mixerrel, mert úgy gondolom, hogy azért van fogunk, hogy rágjunk. (Ezért nem annyira lelkesedem a krémlevesekért sem.) Tettem hozzá 3 gerezd fokhagymát (lehetett volna még, mert én NAGYON szeretem a fokhagymát, és szeretem, ha érződik. Egy kevés citrom levet, sót, borsot, s bár nem igazán használom eme fűszert, de vannak ételek, amibe kell. Ez ilyen. És egy kis olíva olajat. Összetörtem és összekevertem. Pirítóssal ettük.
A finomságának a titkát az bizonyítja, hogy Apukám, aki nem híve a mi egészséges táplálkozásunknak, és nem ért vele egyet, 4-5 pirítóst is megevett vele. Ez nála jelent valamit. Mindezt úgy, hogy válogatós, és rosszabb, mint egy gyermek!

Fotót sajnos nem sikerült készítenem. Majd legközelebb. :)

HETI ÜZENET 50. - FÉLELEM

Amikor sok-sok évvel ezelőtt a egy kis iskolában dolgoztam, mindig igyekeztem valamivel meglepni a kollégáimat. Akkor találtam ki a HETI ÜZENET című részt a faliújságon, amivel próbáltam a hetüket vidámabbá, vagy elgondolkoztatóbbá tenni. Arra gondoltam, hogy mostantól hétfőként (ahogy akkor, ott is tettem) mindig megleplek benneteket egy-egy idézettel, gondolattal. Csak úgy. 

Apa a konyhában - Persze, hogy pizza!

Pár napot Férj itthon volt, mert év közben nem tudott szabadságra jönni, tudjátok, az új munkahelyeken ez így van, így most sok összegyűlt neki. Én ennek nagyon örültem, mert novemberben szinte alig láttam. Állandóan túlórázott, és minden nap este 6-fél 7 körül ért haza, amikor már mindenki ki van facsarva. Nem is normális dolog ez, de sajnos az élet része.
Ennek ellenére nem panaszkodom, mert jó munkahelye van. És még szereti is.

Nekiálltunk egy kicsit lomtalanítani és pakolni (én végre utolértem magam vasalásban), és aznap ő vállalta a főzést.
Mondanom sem kell: pizzát sütött. :)
Tudjátok, neki ez a kedvenc étele, és mindig, minden körülményben, bármikor képes ezt enni. Én nem annyira szeretem, de őt igen, ezért még meg is kóstoltam. Ügyes volt.

Beledobálta a kenyérsütőgépbe a hozzávalókat, és aztán megcsinálta a tésztát. És mint a nagyok :), kézzel nyújtotta (azt mondta, egyszer látta a Konyhafőnökben :) ) és készítette. A gyerekek nagyon örültek neki.

Még Nagylányom is evett belőle. Egyrészt, mert Apa készítette, és ő erősen Apa-Fan, másrészt kukorica is került rá, amit viszont mindenki nagyon szeret.
Egyébként tényleg nagyon finom volt.
Úgyhogy, ahogy mondani szoktuk mi itthon, MEGTARTOM. :)

Büszkeség és balítélet (Pride & Prejudice, 2005)

Emlékszem, hogy amikor megjelent a film, anyósom, Férjem és én elmentünk a moziba, hogy megnézzük. Tudjátok, én nagy rajongója vagyok Jane Austennak és különös tekintettel Mr. Darcynak, és hát persze, hogy nagyon vártam.
De az az igazság, hogy nem nyerte el azt a várakozást, amit szerettem volna. Én mondjuk úgy vagyok ezzel, hogy számomra Colin Firth az egyetlen és igazi Mr. Darcy, nincs mit tenni.

Ez leginkább a színész sármjának köszönhető, és annak, hogy jól választott. Pedig úgy tudom, nem is igen akarta ezt a szerepet. De milyen jól tette!

Persze, olvastam kritikákat, hogy a film miért jobb, hogy Lizy fiatalabb, és hogy Jennifer Ehle inkább egy töltött galamb benne, mint egy fiatal, vidám lány, és lehet, hogy így van.
De nekem a filmmel volt és van több bajom is.
Lehet, hogy Keira Knightley fiatalabb, meg  hogy igazi odamondogatós, és lehet. Nem mondom, hogy rossz volt benne, én egyébként kedvelem ezt a színésznőt. De valahogy az egészet nézve, mégsem jött be nekem.
Disznókat hajtó Mr. Bennet, bárgyúan és idiótán viselkedő Mr. Bingley (keveseltem benne mind az ő, mint pedig a rosszfiú, Wickem szerepét). Zavart, hogy leginkább csak Lizy és Darcy körül forog minden, de a többiekről keveset tudunk meg. Szerintem a hat részes sorozat sokkal élethűbb volt. Igen, mind szövegileg, mind ruházatilag (az is nagyon zavart, hogy nem tudtak benne rendesen felöltözni. A nagykabátban rohangálni abban a korban, nem volt méltó egy Jane Austen adaptációhoz. Szerintem.

Nem tudom. Megnéztem nem olyan régen újra a filmet, de még mindig nem hoz lázba. Nem tud magával ragadni Matthew Macfadyen sem. Nekem ő nem  szexi valahogy. Nem adta el Mr. Darcyt, nem látom benne a változást, sem a színészi játékot.

A film a 18. századi Angliában játszódik. A Bennet család, vagyis Mr. Bennet (Donald Sutherland), felesége és öt lánya Hartfordshire-ben élik polgári kis életüket. Anyagi biztonságuk egyelőre az apjuk vállán nyugszik, de már eladósorba kerültek a lányok. Szüleik szeretnék lányaikat tehetős emberhez férjül adni, ám a kilátások nem túl kecsegtetőek, mígnem egy napon a városba költözik a gazdag agglegény, Mr. Bingley (Simon Woods). Tehetős barátai között talán akad megfelelő kérő minden lány számára. Jane (Rosamund Pike), a legidősebb be is veti magát, igyekszik eltekerni Mr. Bingley fejét. Húga, a vadóc Lizzie (Keira Knightley) pedig csakhamar Bingley barátjával, a jóképű Mr. Darcyval (Matthew Macfadyen) kezd el ismerkedni. A levegő megtelik szerelemmel, ármánnyal és töménytelen mennyiségű pletykával. A helyzet szomorú fordulatot vesz, amikor Mr. Bingley hirtelen visszautazik Londonba.

Mindent összevetve, maradok a BBC-s sorozatnál. Jobb benne Mr. Bennet, szeretem az anyjukat, Mr. Collins sokkal jobb figura, és Wickem igazi simlis, mézes-mázos rosszfiú. Jól ábrázolta ezt a sorozat. A többi nem számít.
Úgyhogy:

,

de csakis ha COLIN FIRTH!!!!

Ovi-Suliban jártunk ma

Ma Katával Ovi-Suliban jártunk.
Szeretem ezeket az alkalmakat, mert a gyerekeket közelebb hozza az iskolához.
Igen. Eljutottunk oda, hogy Kata hamarosan iskolás lesz. Sokáig gondolkoztam, hogy mit tegyek. Ő egy nagyon okos kislány, de nagyon gátlásos. Otthon nem, be nem áll a szája, és nagyon csacsog, de
máshol ez nincs így. Az oviban sem szeret megszólalni, nem szeret szerepelni, nem szívesen vesz részt szereplős dolgokban.

Az oviban is aggódtak az óvónénik, és sokáig én sem tudtam mit tegyek. Megmondom őszintén, hogy én nem vagyok egy visszatartós típus. Ha esetleg nyáron született volna, akkor elgondolkozom rajta, de Nimródot sem tartottam vissza, és nem érzem kárát.
Egyszerűen ilyen fajta, és kész. :) Nem szeret szerepelni. Kiscsoportos kora óta hosszú verseket tanult meg Zsófival, mert amikor ő versenyekre készült meg kötelező verseket tanult, Kata agy szinte beszippantotta őket. De soha nem állt ki, és mondta el senkinek, mert nem merte, nem akarta. Nem vett részt a körjátékokban, mert nem szeret szerepelni, nem szívesen nyomul. Gátlásos és visszahúzódó. Pedig neki van a gyerekeim közül a legjobb hangja. Nagyon szépen énekel, de éppen emiatt (na jó, nemcsak emiatt) nem íratom az ének tagozatra, mert ő aztán nem fog énekelni, az biztos. Tömegben még csak-csak, de egyedül...
A gyülekezetben sem énekel a gyerekkórusban, pedig nagyon tiszta hangja van.

De ma valami történt az Ovi-Suliban. Az én kislányom jelentkezett. Magától, és kiment a tanító néni mellé, ami nem szokott megtörténni nélkülem. Nélkülem, vagy ha mi ott vagyunk Apával, semmi sem történik.
Még most is aggódok egy kicsit, de remélem, hogy ez változni fog.

Én sem szerettem szerepelni. Ma, aki ismer, úgy gondolja, hogy én aztán egy bátor nő vagyok, pedig nem. Iszonyú gátlásos vagyok a mai napig is, csak kicsit megtanultam kezelni. De egyébként hamar zavarba jövök, kellemetlen helyzetben nagyon rosszul érzem magam, és ha meg kell szólalnom emberek előtt, rögtön rosszul vagyok. Gyerekek előtt sohasem, de ez egy más helyzet.

Persze a körjáték után megint rosszul lett. Már nem fizikailag, hanem mert egyszerűen ki kellett menni, és részt kellett vennie dolgokban. Megcsinálta, és én nagyon büszke voltam rá. Ő persze megküzdötte az egészet, és haza akart menni, de ez csak rövid ideig tartott.

Mert jött a kézműveskedés, amit pedig nagyon szeret. És már is jobb volt minden.

Nagyon érdekes, hogy mennyire másak a gyerekek. Ugye?
Persze, eddig is tudtam, csak most tudatosult bennem. Amikor végiggondoltam, hogy milyen volt a három gyerekkel az iskolalátogatásom. Zsófi akkor is bulinak fogta fel az egészet, és iszonyúan jól érezte magát. Laza volt, és nem zavarta semmi. Most is ilyen.

Nimród összeszorított fogakkal, de a maximumot adva megcsinált mindig mindent. Most is ilyen. Mindig arra törekszik, hogy jó legyen, mindenből a legjobb (kevés befektetéssel), mert nagyon okos, de azért ne kelljen túl sokat dolgozni érte. Ő hihetetlen pasi.

Kata pedig a nagy kérdőjel. Nagyon lelkes, nagyon aranyos, nagyon jó természete van (tényleg egy üdítő színfolt a családban), mindig kedves és mosolygós, humorérzéke is van, de a legvisszafogottabb gyerekem.
Kicsit féltem, mert a mai gyerekekhez képest lelkisebb, jólelkűbb, kedvesebb. Nehéz lesz neki.
No meg persze nekem is.
De mazohista vagyok (NEM!), és állok elébe!

Dióskiflik,

melyik kicsi színt fogott...
De ízre nagyon finom. Tényleg.

Én nem tudok olyan szabályos kifliket legyártani, mint azt a nagy könyvben meg van írva. Nincs is rá időm, összegyúrom a tésztát, aztán sodrom, levágom a végeit, majd úgy csinálok, mintha kifli lenne (bár inkább patkóra hasonlít), és megsütöm.
Ez egy kicsit barnább lett, de Férj így szereti.

Hozzávalók:

250 g liszt, 1 késhegynyi (?) sütőpor, 125 g cukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 2 tojássárgája (bár én beleraktam az egész tojást, semmi baja nem lett tőle),  200 g lágy margarin vagy vaj, 125 g dió (de lehet mandula is)

A hozzávalókat összekeverjük. Több darab ceruzavastagságú hengert formálunk belőle, majd 4-5 cm hosszúra vágjuk, a széleit kicsit elvékonyítjuk. 

Kis kifliket formálunk belőle, és a sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. 

A kifliket a sütőpapírral együtt kihúzzuk a tepsiből, majd megszórjuk őket porcukorral.

Jó étvágyat!

HETI IDÉZET # 49. TÖKÉLETES

Amikor sok-sok évvel ezelőtt a egy kis iskolában dolgoztam, mindig igyekeztem valamivel meglepni a kollégáimat. Akkor találtam ki a HETI ÜZENET című részt a faliújságon, amivel próbáltam a hetüket vidámabbá, vagy elgondolkoztatóbbá tenni. Arra gondoltam, hogy mostantól hétfőként (ahogy akkor, ott is tettem) mindig megleplek benneteket egy-egy idézettel, gondolattal. Csak úgy. 

A november utolsó napja volt a legjobb nekem

Egy nagyon nehéz novemberen vagyok túl. Tényleg nehéz volt. Leginkább negatív. Tele volt sok gonddal, küszködéssel, lelki teherrel, fizikaival is, úgy éreztem, hogy túl sokat kell tennem, és hogy nem bírom. Persze, az ember bírja, meg csinálja, mert muszáj.
Férj több mint 2 hétig túlórázott, ez azt jelenti, hogy majd mindig este 6-fél 7-re ért haza. Így nekem kellett mindig mindenhova rohannom. Ami alapvetően nem gond, mert én szoktam, de most ráadásként bejött, hogy a móri Zeneiskolát felújítják, és minden hangszer más helyen van. Na, az én gyerekeimnek sem egy helyen van, ráadásul egyszerre, ami azt jelenti, hogy míg az egyik marad a saját iskolájában (ezért hálás vagyok Istennek), addig a másikat a város számunkra legtávolabbi iskolájába kell vinni. Várni és visszarohanni a kisebbért, aki egy hős, mert türelmesen vár, amíg megérkezünk. És ez még csak a hétfő. A csütörtökünk, na az nem semmi!

Leírom: 
Zsófi fél 1-kor végez az iskolában, ő hazajön, és tanul. De negyed 4-re vissza kell menni az egyik iskolába, mert szolfézs van. (Ha minden a terv szerint halad, akkor 3-kor még el kell mennünk Nimródért, mert neki fél 4-től zongorája van, de ez most nem a terv szerinti alkalom. De az új helyen csak 4-től tud kezdeni a zongoratanár, így fél 4 helyett 5-kor tud menni zongorázni.)
Szóval, Zsófival elrohanok az adott helyre szolfézsra. Aztán várok egy kicsit, majd elmegyek Katáért az oviba. Ha Férj itthon van, ő szokott menni, mert akkor nyugodtan tudom, hogy nem húzom-vonom a gyereket mindenhová. Hétfőnként szegény mindig jön velem. Miután Zsófi végzett, kb. 5 perce van átjutni gitározni egy másik épületbe. Ott meg szoktam várni, mert télen mégsem lehet fagyoskodni ugyebár. Én legalábbis nem szeretek.
Ha ő végzett, akkor átmegyünk a MI iskolánkba, ahol Nimród 5-re megy zongorázni, mert neki meg 4-5-ig sakkja van, amit persze nem lehet kihagyni. Tudjátok, nála ez az ÉLET. Konkrétan nincs más. Matek és sakk. Ki is akad, ha nem tud valamiért elmenni sakkozni.
Na, akkor átsétálunk (ezzel is telik az idő), aztán várunk egy fél órát. Ilyenkor Zsófival olvasni szoktunk, vagy színezni.

A pár héttel ezelőtti képzésen vettem egy színezős füzetet, ami a táskában is tartható, mert nekem csak nagy alapúak vannak, és ennek nagyon örültem, hogy belefér a táskámba. Ezeket szoktuk alkotgatni. Csak hogy ne a telefon kerüljön elő, vagy az "unatkozom" - mondatok.

És akkor Nimród fél 6-ra végez.  Mire hazaérünk, 3/4 6, jobb esetben 6.
És - ha a papírformát nézzük, - még 6-ra úszni is kellene mennünk.
Szóval sok volt, és ez így lesz januárig! :(
Ami azért szomorú. Sohasem értettem, hogy miért nem lehet nyáron felújítani egy iskolát. Nem értettem. Aki ezeket kitalálja, na... inkább hagyjuk.

Amikor a Zeneiskolában van, az jó szokott lenni. Mert odamegyünk, és ott történik minden. Egy helyben. A szolfézs, a gitár, a zongora, és bár ott vagyok jó hosszú ideig, de mindig van nálam könyv, vagy ott van a barátnőm, akivel beszélgethetünk. Nos, ez is megvisel lelkileg.

Aztán sok gond adódott az utóbbi időben Zsófiával is. Ő egy nagyon különleges lány/ lény. Egy örök kihívás, kaland, és nehézségek tömkelege vele az élet, mégis egy imádnivalóvan naiv gyerek. Nagyon unalmas lenne az élet nélküle. Azt élem meg vele, hogy történik valami. De mindig. És persze nem túl jó dolgok, de milyen unalmas is lenne, ha mindig mindenki jó és tökéletes lenni. Micsoda unalom!

És ez még csak néhány dolog, amit említettem. Mert van, amit persze nem szeretnék megosztani, van, ami meg majd begyógyul.
Na, és ekkor jött egy nagyon jó dolog, amikor már úgy éreztem, hogy padlót fogok. Itt Móron megalakult a Család- és Karrierközpont. Jól hangzik mindenesetre. Családoknak, Nőknek segítenek helyzetekben, visszajutni a munkába, ilyesmi. Nos, az ő szervezésükben volt egy főzőshow-bemutató, ami az egészséges ételeket és életet helyezte előtérbe.
Na, gondoltam, a hónap végére ez remek lezárás!
Így bejelentkeztem és elmentem.
Jó kis élmény volt!

Ő Kocsis Bálint. Séf, Mesterszakács, Food Sylist (micsoda hangzatos név!) , a CSIKOS lekvárok létrehozója. Önfejlesztőnek és Újrakezdőnek tartja magát.

Ki is Kocsis Bálint?
Többgenerációs hentes-mészáros család unokájaként született a Balaton mellett, és az élelmiszerekhez való vonzódása hamar megmutatkozott.
Már gyerekkorában meghatározóak voltak számára a fűszerek, gyógynövények, illatok és ízek élményei, melyek egész életében végigkísérték.
Szakács tanulmányai alatt hamar megmutatkozott kíváncsisága és tanulási vágya. Az alapanyagok minőségétől a mikrobiológián keresztül egészen az emésztésben szerepet játszó enzimekig meg akart érteni és ismerni mindent. Folyamatosan kereste az összefüggéseket és törvényszerűségeket, gondolkodása tanárait is meglepte. Szakmai fejlődésének köszönhetően sikeresen indult versenyeken, iskolai megmérettetéseken, ahol rendre hozta az eredményeket.
Iskolái befejezése után több helyen is megfordult, mint szakács, és tudását külföldön is gyarapította.
Svájci és Németországi konyhákon ismerkedett más nemzetek gondolkodásmódjával és konyhájával, alapanyagaival.
Hamar vezető beosztásba került, mesterszakács végzettséget szerzett, és mindenki a legszerencsésebb embernek tartotta, akinek a szakmája egyben a hobbija is. A kompromisszumot nem ismerő, maximalista és hidegvérű munka eredményeként saját visszatérő vendégköre, rajongói alakultak ki. Egyedi gondolkodásmódja, kreativitása és rá jellemző íz kombinációi egyre ismertebbé tették.
Viszont ez a fajta teljesítmény és tempó nem maradt eredmény nélkül, mert az élet megálljt parancsolt az akkor harmincas éveiben járó, sikeres, kétgyermekes séfnek.
Az agyalapi mirigy daganat, a teljes kiégés és katasztrofális egészségi, magánéleti és lelki állapot hatására szembe kellett néznie saját addigi életével.

A teljes életmód és gondolkodás váltás, hatására közel 100 kilóról lefogyott 74 re. Számos sikertelen próbálkozás után, keddről-szerdára elhagyta a napi két doboz cigarettát, kávét, és száműzte étkezéséből a húst.
Elkezdett sportolni, és futásban találta meg a kihívást. A szakmai tanulmányait ezek után az egészséges és tudatos étkezésbe, főzésbe fektette. Mindezek mellett spirituális és lelki életére is legalább akkora hangsúlyt fektet már, mint korábban a szakmai területekre.
Magánéletében, egészségében és gondolkodásbeli változásának legszebb eredménye az azóta megszületett harmadik gyermekük Botond. Valamint ma már országosan ismert lett az általa jegyzett CSIKOS márka, mely szintén az új életmód gyümölcse, mely hűen tükrözi a séf gondolkodását. Ma élményvacsorái, örömfőzései és bemutatói kapcsán hívják rendezvényekre és cégekhez, hogy tudását átadhassa az arra nyitott, fejlődni akaró közönségnek, akik nyitottak az újra és az emocionális élményekre.

Nagyon érdekes volt. Jót beszélgettünk kezdés előtt is. Egészségről, vegaságról, főzésről. Szimpatikus fiatalember.

Aztán főzött. Finomakat.
Ez egy sütőtök-édesburgonya-gyömbéres leves. Nem látszik rajta az, amilyen az íze, de nagyon finom volt. Amiért külön hálás vagyok... ebbe a levesbe tett lazacot, de külön nekem vett ki egy is tányérral. Mert erre is figyelt! :)
Én egyébként nem szeretem annyira a krémleveseket, de ez nem volt rossz. :)

 Aztán jött a jó kis saláta és a főétel.
Bal oldalon volt a saláta. Bébispenótból, kölesből, csírával, különféle fantasztikus ízharmóniája volt, nagyon jó volt. És a főétel pedig csicseriborsóból, zöldségekből és gersliből. Tényleg fantasztikus volt. Nagyon élveztem.
Voltak még pástétomok is, amelyek szintén nagyon finomak voltak, de azt elfelejtettem lefotózni.

Ez a délelőtt volt a novemberem egyik legjobb élménye. Azt hiszem, tényleg fontos, hogy az ember lánya adjon magának ilyen lehetőségeket.
Ha a steak-készítésről szólt volna ez az alkalom, nem megyek el. De látjátok, én ebben is Isten gondviselését látom, hogy egy ilyennel zárta a hónapot, és nekem lehetőséget adott arra, hogy elmenjek. Már azzal, hogy elküldte nekem valaki a meghívót.

Ennek persze az lett a vége, hogy valaki, aki tudta, hogy régen én is részt vettem főzőkörök szervezésében, javasolta, hogy csináljunk ilyet. Kisebbet és háznál. Ő még a konyháját is felajánlotta. :) Hát nem remek?

Könyv - nem - ajánló, mert nem tetszett

Az utóbbi időben újra van időm olvasni. Sokat. És én ennek nagyon örülök.
Pár éve láttam Fejős Éva nevét valahol és láttam, hogy írt könyvet. Én az angol és a francia irodalmat szeretem leginkább, meg ponyvában az amerikait :), de úgy gondolom, hogy nem árt, ha az ember képben van a magyarokkal kapcsolatban is. Szoktam kortársművészeket is olvasni, Lackfi az egyik kedvencem pl.
Aztán, egyik alkalommal, amíg a gyerekemre vártam, aki gitározni volt, elmentem a könyvtárba, és hoztam ki pár könyvet. Akkor találtam rá erre a könyvre:

Nem igazán tudtam mire számíthatok, mert a Nők Lapját nem olvasom, de azt tudtam, hogy volt ott cikke. Gondoltam, csajos könyv,  beleolvasok.
Hát... Végigolvastam, de nem tudom.
Alapvetően könnyed, laza, néhol még humoros is, gyorsan olvasható, mert sok benne a párbeszéd, de pont olyan dolgok vannak benne, ami idegesít.
Csajok, akik minden dolgaikat, életük minden történését megbeszélik egymással. Kicsit a Sex és New York jutott az eszembe. Az is idegesített, nem is bírtam végignézni, bár abban voltak jó gondolatok.
Ám ebben a könyvben olyan dolgok jelentek meg, amelyek tőlem távol állnak, és amivel nem tudok azonosulni. Pletykálkodás, homoszexualitás (hogy fogadd el mindenképpen!), ezoteria, agykontroll, mellplasztika, gyerektelenség, hazugság... nem őszinteség a házasságban... Nekem ezek furcsa dolgok, és bár lehet, hogy így vannak ezek sok helyen, de nem kell, hogy így legyen.

Becsületemre legyen mondva, elolvastam. Férj mosolygott is rajtam, mert néha kijöttem a szobából, és dünnyögtem neki egy kicsit, de úgy vagyok vele, hogy ha valaki megkérdezi, hogy olvastam tőle könyvet, és véleményezzem, akkor tudjam azt mondani, hogy "Igen, olvastam, és nem tetszik!"

Tudtátok egyébként, hogy ő az a nő, aki 49 évesen szülte az első gyermekét?

Már nagyon várom!!!

Sok minden történt és történik velem, bennem, de még most nem tudok róla írni. Nem is tudok nagyon koncentrálni. Most éppen írogatok és rajzolok, de gondoltam, elújságolom nektek!!!! Mert nem bírom ki. 

Már sokat írtam arról, hogy mennyire szeretem ezt a sorozatot. Keresztényhez nem méltóan :(, de függő vagyok. Már sokszor láttam, de még mindig nagyon tetszik.
Annak idején csak 3 évadot élt meg, aztán meg 10 év múlva csináltak egy filmet, amire a rajongók adták össze a pénzt.
És most hallottam, hogy lesz folytatása. Úgyhogy most elég izgatott vagyok.

 

A főszereplő Kristen Bell. Nagyon bírom egyébként is, és már nagyon várom. Vannak jó filmjei. A romantikusak a kedvenceim :)

A pasi a sorozatból. Akkor még gyerek volt, de most már igazi jó pasi lett belőle. Na, ő az esetem! Jason Dohring. Nem jóképű, nem babaarcú, mégis valahogy bejön a sármja.

 

Még ilyen gyerekképűként is... :)

 Na, róla neveztem el a macskámat! :)

 Aztán itt a filmből a másik kedvenc szereplőm. Veronica apja, Enrico Colantoni. Szerintem nagyon jó színész, és a karaktere is nagyszerű a sorozatban. Szerintem ő egy nagyon klassz apa.

 Veronica szerelme, Logan, és a legjobb barátja, Wallace. :) Örülök, hogy ő is visszatér a sorozatba.

 

És a sorozat bohóca, aki nagyon vicces, Dick Casablancas, akit Ryan Hansen alakít. Tényleg nagyon vicces.

 Az új csapat. Én nagyon várom!!!

 Hamarosan jön!!!! És akkor majd újra biztosan beszámolok róla!!!