2017. augusztus 31., csütörtök

A pillanat percei,

avagy a rögzített életünk, élményeink, szeretetünk kifejezése...

Szeretek fotózni, de nem tudok. Réges-régen, amikor még fiatalabb voltam, és egyedülálló :) volt egy régi, Szmena típusú gépem, amit szívesen használtam, és vittem is mindenhová magammal. Akkor sem voltam jó fotós, ez azóta sem változott.
Csupán csak annyit, hogy létezik okos telefon, amit az ember csak odatart, és megnyomja. Aztán lesz belőle valami, vagy nem.

A PILLANAT PERCEIt mindig is nagyon szerettem megörökíteni.
Éppen ezért kaptam Férjtől egy olyan telefont, amivel lehet fotózni, mert erős késztetésem van arra, hogy elkapott pillanatokat, perceket, érzéseket, szeretetet, aranyos dolgokat lefotózzak, és az ember mégsem jár mindig, mindenhova nagy fényképezővel.
Férj nálunk ezt remekül műveli, nagyon jó szeme van az ilyesmihez, én pedig amolyan "kocafotós" vagyok. Ha sikerül, sikerül alapon működök. :)

Azt tudom, hogy rengeteg képet készítettem ebben az évben is telefonnal. Van, ami felkerül a Facebookra, mert azt azonnal meg kell osztanom mindenkivel, mert késztetést érzek. :)
De szerintem sokan vannak így. Szerintem az emberek többsége szívesen osztja meg az élményeit és a felfedezéseit. És én ezt jó dolognak tartom, mert jó visszanézni újra és újra a képeket. Jó nosztalgiázni, még ha néha veszélyes is tud lenni, hiszen a múltnak kevés hibája van.

Akik olvastok, tudjátok, hogy szeretem a Printerestet, és sok képet onnan ki is gyűjtöttem, ami hatással volt rám.

A pillanat percei holnaptól is elkezdődnek. 
Vége a nyárnak, és a gyerekek iskolába mennek...
Sok új, és izgalmas percek, napok, hónapok következnek.
Kalandos tanév kezdődik, már most látom...

2017. augusztus 30., szerda

N-NY

A nyáron keveset tanultunk a gyerekekkel. Csak olyan alapszinten voltunk, minden nap 10-15 perc, hogy ne felejtsék el az alapokat. Ez persze nem mindig sikerült. :) Én híve vagyok annak, hogy azért valamit csináljanak, ismételjenek kicsit, hogy a következő év könnyebb legyen, legalábbis a beindulás szempontjából. Nimróddal minden nap előveszünk egy-egy betűt, mert nem baj, ha megalapozzuk. Még néha eltéveszt egy-egy betűt.
Zsófival más a helyzet, vele a mértékváltással küzdünk kicsit, de azt én sem szerettem soha. :) 

Szóval, belekezdtünk. 

Mivel is mással, mint:
N, mint:



És hogy nekem még mi jutott az eszembe erről a betűről?
A világ szépségei és nevezetességei.
Amikor az idei nyári táborban voltunk a gyerekekkel, megkérdeztem tőlük, hogy ki járt már külföldön. Meglepő módon, egyedül az én gyerekeim voltak azok, akik sehol sem voltak külföldön. Láttam, hogy zavarban is vannak, de tudjátok, az jutott az eszembe, hogy itt, Magyarországon is rengeteg szép és jó hely van. Fedezzük fel inkább ezeket!

Azért néhány jó kis rajzot találtam a Nevezetességekről.

  És persze itt vannak a szokásos ötletek és témák, ahogyan mi csináljuk:  




2017. augusztus 28., hétfő

Dorina

a keresztlányunk.
Most volt 18 éves. Hihetetlen, hogy telik az idő...
Emlékszem, amikor megismerkedjünk Férjjel, még csak 3 éves volt, aki cuki, nagy szemekkel nézett a világra és már akkor is jóban voltunk. Ez azóta sincs máshogy.
A szülei ugyan különmentek, de mi mindig egyfajta pótszülei voltunk. Sokat vittük magunkkal nyaralni Bózsvára, vagy csak úgy kirándulni, amikor még nem volt gyerekünk, aztán később, amikor már Zsófi volt és Nimród. Aztán Kata után már nem volt elég hely az autóban, és ő is elkezdett nőni. :)

Anyósomnál szokott születésnapok alkalmával összegyűlni a család, ő az, aki tortát készít mindenkinek, és ilyenkor együtt szoktunk lenni.

A torta :)

A sógorom és a lánya
Nagymama - Fia - Unoka

A gyerekeim szeretik nézni, ahogy a tüzijáték beindul...
Tortafújás
Kóstolás
Pezsgőzés, még ha kölyök is. :)

A keresztszülők vagyunk elvileg, de attól sokkal több... :)

2017. augusztus 24., csütörtök

Spenótos tészta

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én gyermekkoromban nem szerettem sem a sóskát, sem a spenótot. Anyukám emlékeim szerint sosem főzött egyiket sem, de az apai nagymamám igen. Mivel nagymamám szemben lakott, amikor főzött áthozta, és én akkor szerettem. Anyukám azt mondta.

Aztán az iskolában a menzán nem volt népszerű, és szerintem igen kevés gyerek kedvelte ezt az ételt. Valahogy nem tudtunk mit kezdeni az egész étellel.

Én sem szerettem sokáig. Aztán Férjjel összeházasodtunk, és anyósom rengetegszer készített sóskát, ami azóta is a család nagy kedvence. Spenótot is megcsinálta, mert a fiúk szerették és szeretik most is. Ő nem eszi meg, meg sem kóstolja, így is remekül sikerül neki. (Ha még nem mondtam volna, remekül főz.)

Aztán én rájöttem, hogy mennyire szeretem, és milyen finom a spenót. El is kezdtem kísérletezgetni (a magam kedvére), mert a családom tagjai nem annyira lelkesednek minden újításom iránt. De én amolyan kipróbálós vagyok. Aztán, ha nem ízlik, nem készítem többet. Érdekes egyébként, hogy amióta Vegetáriánus vagyok, kevésbé vagyok válogatós, mint húsevő koromban :)

 Nos, lelkesedésemben elkészítettem ezt a nagyon egyszerű és nagyon gyors Spenótos tésztát. 

Hozzávalók:
kb. 500 g spenót (lehet fagyasztott is, mert nekem az volt itthon),
2-3 gerezd fokhagyma,  
olíva olaj / vaj
növényi tejszín, 
sajt (gorgonzolát ír a recept), ehhez kimondottan arra a pikáns ízre van szükség
só, bors, szerecsendió (kicsike)

1. Kiolvasztottam a spenótot.
2. Egy kis vajra vagy olíva olajra rátettem a spenótot.
3. Rányomtam a fokhagymát.
4. Összekevertem, majd öntöttem bele egy kis növényi tejszínt és reszelt sajtot, hogy jó olvadt legyen.
5. Fűszereztem.
6. Rátettem a főtt tésztát.

2017. augusztus 22., kedd

Tényleg lehetetlen?

Nagyon szerettem tinédzserkoromban a Mission Impossible sorozatot. Mindig annyira izgultam, és persze szurkoltam is, hogy mindig mindent jól meg tudjanak oldani, mert hát mindenki szurkol a jó fiúknak, nem igaz?
Kapcsolódó kép
Én szeretem az ilyen filmekben a csapatmunkát. Mert így működik szerintem az életben is. A nagy akciófilmek, ahol van egy vérző szuperhős, nem olyan hatásos, mert nincs annyi ember, aki ilyen  képességekkel rendelkezne, hogy mindenhez ért. De azért néha jó végignézni egy ilyen filmet is.
Na, szóval, nagyon bírtam ezt a sorozatot. 
Aztán elkezdtek filmeket gyártani belőle, Tom Cruise főszereplésével, és be kell valljam, azok is bejöttek. Nagyon bírom :) Szerintem Cruise jó színész, és most nem igazán érdekel, hogy a Scientológiai Egyház tagja.  Szeretem a filmjeit.
Képtalálat a következőre: „mission impossible”

Az egyik részben hangzik el az a mondat, hogy "Azért bízom magára, mert ez egy lehetetlen küldetés!"

Aztán eszembe jutott, hogy vajon mennyi lehetetlen feladat, küldetés van a mi életünkben. Kellenek-e mások hozzá, hogy meg tudjuk valósítani őket, vagy egyedül küzdünk, mint Tom Cruise?  Képesek vagyunk rá? Egyedül? Sokan mondják, hogy nem Istenben bíznak, hanem a saját erejükben. Aztán, amikor meg éri a sok nehézség, gond őket, Istent szidják és őt hibáztatják azért a sok rosszért, ami velük történik.

Szerintem sokszor van szükségünk támogatásra, barátokra, csapatmunkára, mert egyedül nem tudjuk megküzdeni a harcainkat.
De tényleg Impossible ez?  Aztán ezt találtam: 

És innentől nincs miről agyalni.
Még akkor sem, ha Tom Cruise akarna segíteni megoldni. :) 
Mert a legjobb és legcsodálatosabb megoldás csak és kizárólag Istentől származik. 

2017. augusztus 20., vasárnap

Almás-Csokis süti

Nekem ez "A" sütemény, amelyben két kedvencem is található. 1. ALMA, 2. CSOKI. (A sorrend nem ez, de ez most igazán lényegtelen, nem?)
Amikor valami nagyon finomat szeretnék enni, ami nagyon gyorsan készen van, akkor ezt a csodát szoktam elkészíteni. Nálam nagyon sokat számít az idő. Muszáj gyors ételnek és főleg sütinek lennie. Tény és való, kevés időm jut az ilyesmire. De ez valami fenséges. Nem mindig tudom megmondani, hogy hol olvastam, vagy kitől kaptam a recepteket (főleg a süti recepteket, mert azokat jobban gyűjtöm), csak azt tudom, hogy finom. És hogy mindegy, hogy reggelire vagy ebéd után, vagy uzsonnára eszem, nekem jó.
Hozzávalók:
12 dkg vaj, 1 cs. vaníliás cukor, 12,5 dkg natúr joghurt, 3 tojás, 10 dkg liszt, 1 dkg karobpor, 1 tk. sütőpor, 0,5 tk szódabikarbóna, 7-8 dkg étcsoki, 2-3 alma (utóbbi kettőt apróra darabolom)
Semmi más dolgunk nincs, mint az összes hozzávalót egy tálba beletenni, majd jó alaposan összekeverni (még csak botmixer sem kell), beleönteni vagy egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, vagy valamilyen szilikonos sütőformába. Én készítettem már ilyet is és olyat is. Azt mondom, az íze a lényeg!

FONTOS!
Mint olvashatjátok, a receptben karobport írtam. Eredetileg ott kakaópor van, de én nem igazán használok sütéshez kakaót. Mindig mindenbe karobot teszek, és még a megátalkodott egészséges életmód ellenes rokonaimnak sem tűnik fel,azaz értsd: megeszik. Persze, azért izgalomra semmi ok, csokit is raktam bele :)

Külön érdekessége a süteménynek, hogy a kisfiam, aki - mint tudjuk - nem eszik meg semmilyen gyümölcsöt, ezt megette. Kb. 3-4 szeletet. És azt mondta, hogy finom. Persze, nem igazán lehet átverni, mert közölte velem, hogy azért ennek a sütinek nem teljesen van csoki íze. Én nem is értettem, hogy miről beszél! :)

2017. augusztus 19., szombat

Ha nem tanítjuk őket, akkor ki fogja?

Ez itt a nagy kérdés...

Pár nap, és kezdődik az iskola. Nagyon zsúfolt volt a nyarunk, és már a gyerekeim is várják a kezdést. Már hiányzik nekik a tanító néni.
Én is várom, nem tagadom. 
Nem azért, mert nem szeretem a gyerekeimet, vagy nem örülök annak, hogy itthon vannak velem, igazán nagyon izgalmas és kalandos hetek, napok voltak itthon.

Közben át kellett gondolnom a hittan oktatással kapcsolatos tapasztalataimat és döntéseimet is. A tavalyi évem nagyon fárasztó volt. Még mindig úgy gondolom, hogy a hittan óráknak nincs helye az iskolában, szerintem ez magánügy. De ez most más téma.
Mivel szinte alig voltam itthon és nagyon rossz volt az órarendem is, át kellett értékelni sok mindent. 

A Bibliaoktatás fontos nekem. Szeretem csinálni és a tábor óta úgy érzem, hogy ez bizonyos tekintetben jól is megy nekem.Remélem, hogy nem tűnök nagyképűnek.
Tényleg szeretem csinálni.
De mondjuk tényleg más úgy tanítani, hogy mondjuk van 10-15 gyerek, vagy 1-2. Sokkal izgalmasabb a nagyobb létszámú csoport, mint a kevés. Mivel kevés adventista van itt, ezen a környéken, nincsenek nagy csoportjaim.

Mindenesetre azon gondolkodtam, hogy akár szülők, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik vagyunk, vagy bibliaoktatók, tanítók, nagy felelősségünk van a tekintetben, hogy mit és hogyan tanítjuk a gyerekeinknek. Főleg, ha a Bibliáról van szó.  
Jó dolog tanítani. 
Szerintem nagyon fontos, hogy mit tanítunk, hogyan tanítjuk.
Meg kell értenünk azt, hogy ha mi nem tanítjuk a gyermekeinket a nekik megfelelő úton, módon, akkor más fogja. És nem biztos, hogy helyes értékrendet kapnak.

Ezért arra gondoltam, hogy megpróbálok megosztani új ötleteket, segítséget egy-egy téma feldolgozásához. 
Szerintem nagyon fontos, hogy jó tanítási ötleteink, módszereink legyenek, énekek, szemléltetők. Remélem, hogy aki idetalál, tudja használni majd. 
Mert sok mindent megtanítanak a gyerekekkel az iskolában, ez a tananyag, és azokat tudni is kell. Már amit. Meg amire szükségük van. 
De a Biblia tanítására mindig.

"A parancsolatnak vége pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz hitből való szeretet." 
(I. Timóteus 1,5)


Szeretnék egyfajta segítséget és biztatást adni mindazoknak, akik ezt a bátor és merész feladatot felvállalják.
Mindig arra törekedtünk, hogy Isten Igéjét egyszerűen és őszinte módon közvetítsük a gyerekek felé.

2017. augusztus 18., péntek

Kukoricasaláta

Ma krumplilevest főztem és tofupörköltet tésztával.
Viszont vannak napok, alkalmak, amikor szívesen eszek valamiféle salátát. És bár most a nyár adná a mindenféle nyers dolgot (amit egyébként nagyon szeretek és nagyon lelkesedem érte), de két dolgot szeretek még nagyon. A kukoricát és a lila hagymát.
Így ezekből nem lehet mást csinálni, (mert Férj is nagyon szereti), mint Salátát.


Az az igazság, hogy ritkán készítek nyáron ilyesmit, de most jól esett.
Mármint nem az eső :), hanem az étel.

Kukorica + lila hagyma apróra vágva. Erre készítek egy tejfölös-mustáros-majonézes öntetet.
(Csak halkan jegyzem meg a nagyon egészségesen étkezők kedvéért, hogy tudom, hogy ez így nem túl egészséges, és bocsi. De én / mi így szeretjük!)

2017. augusztus 15., kedd

Tökfőzelék szójapörkölttel

SZEZON VAN!
Ha már lett ez a blog, akkor néha egy kis kedvenc étel is kerüljön fel, mert enni jó. Meg egyébként is! Ahhoz képest, hogy sokáig úgy gondoltam, hogy nem szeretek főzni, rájöttem, hogy nincs így. Ezt valószínűleg akkor éltem meg, amikor nem volt időm semmire, és minden nehézséget okozott nekem.
Ami tény, hogy az egyszerű ételeket szeretem, szeretjük. Semmi faxni, semmi túl nagy látványosság. A receptjeim is ilyenek. 

Nagyon szeretek gasztroblogokat olvasgatni és nézegetni, és kicsit irigylem is őket, hogy van idejük "megdízájnolni" a képeket. Nekem erre nincs. Mondjuk akkor már nem is én lennék. Úgyhogy nálam, vagyis aki ide hozzám betéved, természetes közegében láthatja az ételeket.  

Szóval, a TÖK.
Nagyon szeretem. 
Azt gondolom, hogy ez a főzelék azok közé tartozik, amit vagy szeret az ember, vagy nem. Mi szeretjük. És ez tipikusan az az étel, amit mindenki máshogy készít el. Én pl. nem használok hozzá tejet vagy tejfölt, csak amúgy a lá nature esszük.
Mivel a kertünkben mindig sok tök nő (mivel én szeretem az ilyen jellegű étkeket - cukkini, patisszon, tök), lereszeli az ember, és télen csak előveszi. Erre remek. Frissen még jobb, de amit a hűtőből kiveszel, az is a tied :)

Nem vagyok egy nagyon főzelékes, bár készítek többször, mert a Férj pedig nagyon szereti, és a gyerekek is. Pl. akár hiszitek, akár nem, nálunk a sóska a legnépszerűbb főzelék. Talán egyedül a sárgaborsóval vannak gondjai mindenkinek (kivéve Férjet), mert Ő egy hős, és mindent megeszik! Nem válogatós, és ezért nagyon hálás vagyok!

Szóval, amikor még otthon laktam Szabolcsban, akkor mi máshogy készítettük a főzeléket. Kicsit tocsogósabbra, és jó sok tejföllel, de azóta én már változtattam az étkezési szokásaimon, így máshogy készítek mindent.
Azért is szeretem így, mert szép, épek maradnak a tökszálak, és az íze is kellemesebb, ráadásul nem olyan sápadt fehér, hanem szép piros a paprikától :) 

Tökfőzelék:
Hozzávalók:
½ kg gyalult tök
1 nagy fej vöröshagyma
kapor (ki hogy és mennyit szeret benne)
3 púpozott teáskanál liszt 
1 teáskanál pirospaprika


Elkészítés:
1. Felteszem a tököt párolódni, egy nagyon kevés vízzel. Megsózom, és utána öntök rá több vizet, kb. hogy ellepje.

2. Beleteszem a kaprot.
3. Miután félig megfőtt, készítek hagymából, pirospaprikából és lisztből egy kis rántást, és kész.

Jelen esetben hajdinalisztet használtam, mert bár nem vagyunk jóban a hajdinával, - nekem furcsa íze van - erre a feladatra remekül használható. A vegánok (akik nem esznek semmilyen állati eredetűt) szívesen használják, és ajánlatos is a B-vitaminok pótlása miatt. És azoknak is jó, akiknek magas a vérnyomásuk!

Ja, és mi általában teljes őrlésű kenyérrel esszük. Nem igazán kell rá nekünk feltét.
Erre most került. Szójapörkölt :)

2017. augusztus 14., hétfő

Film és fotó ... valahogy megfogott

Szeretem a művészi dolgokat. Kicsit az elvontakat is.
Régebben, lánykoromban sokat jártam kiállításokra, eljártam irodalmi klubokba (nagyon szeretem az irodalmat, bár a nyelvtant jobban :) ). Szeretem, amikor egy művész máshogy látja a dolgokat, és valamennyire "önkifejezi" magát. Viszont nem szeretem a túlzott absztraktot, például a kubizmus tőlem igen messze áll. Bár meglepődtem, amikor kiderült, hogy kedvenc festőm, Paul Cézannet is ide sorolják, de ő szerintem még nem volt olyan elvetemült, mint pl. Picasso vagy Dali. Ezzel nem kicsinyítem le őket, csak jelzem, hogy nekem nem kedvenceim.

Ellenben mindig örülök, amikor mondjuk egy színészről vagy ismert emberről kiderül, hogy esetleg van máshoz is tehetsége, mint mondjuk játszani. Mert néha egy-egy színész sem túl jó. Én például nem kedvelem, egyáltalán nem kedvelem Jim Carreyt, idegesítenek a filmjei és szerintem elég idióta is, (kivéve a Truman Show és az Igenember), de most olvastam egy cikkben, hogy milyen tehetséges festő. A stílusa egyébként nekem bejön. :)

Szerintem említettem már itt, hogy a nyáron kicsit függő lettem. Ritkán akadok rá egy-egy jó kis filmre, sorozatra. Itt inkább a sorozat jött be nekem, szerintem igen jól sikerült sorozat. Kicsit lehet, hogy túlzásba is vittem a "rajongásomat", pedig ugye az ember már nem az a rajongó típus. Én azt hittem, hogy ezt tinédzser koromban kiéltem, és most a családom az, aki felé rajongok. Ami így is van, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek kedvenc filmjeim, könyveim, színészeim stb., akik a Kedvenceim.
Biztos vagyok benne, hogy ez is elmúlik, de most ez még nincs így.
(Akik esetleg lelkigondozást tanultak (én is) vagy függőségekkel foglalkoznak - nektek mondom: nyugi, nincs gond!) Csak olyan jó volt ezen a nyáron lazítani, kiereszteni, és jót szórakozni.

Egy laza, könnyed kis szórakoztató sorozat, ami egy amerikai középiskolában és egyetemen játszódik, benne szerelmekkel, küzdelmekkel, tinédzsergondokkal, élményekkel...
És a történet főhőse Veronica egy elég érdekes és különleges karakter. Nem egyszerű eset. Ahogy a szerelmes részek sem a történetben.
A tipikus érzés, hogy van egy fiú, LOGAN, és benne van minden, ami tetszik a nőknek. Gazdag, sármos, éles eszű, humoros, lazán veszi az életet (hogyan is venné, amikor mindene megvan), csajozik, bulizik, de közben a gazdagság mögött ott a keserűség, a szenvedés, hogy nem minden fenékig tejföl, csak mert gazdag vagy (Apja, aki filmsztár veri őt, megcsalja az anyját, gyilkos lesz. Anyja emiatt alkohol és gyógyszerfüggő lesz, gyenge személyiség, aki az öngyilkosságot választja.)
Hogyan küzd meg egy ilyen tinédzser az iskolában és az életben a felelősséggel, a hűséggel, a kitartással...


Logan (Jason Dohring) és Piz (Chris Lowell) - 10 évvel a sorozat után.
És aztán ott van PIZ, aki már az egyetemen jelenik meg. Egy kisvárosból jön, tisztességes, becsületes, egyenes, cuki. Szeretnivalóan naiv, de akire mindig számíthatsz, aki tudja, már akkor tudja, hogy mit szeretne csinálni. Van terve az életre. Javíthatatlanul romantikus, de mivel jó nevelést kapott, nem szedi el más barátnőjét, inkább csendben szenved.
A nagy kérdés, hogy kit választanánk?
Persze, mindenki a biztonságot, mindenki a nyugodt, és békés életet.

De azért bejönnek a rossz fiúk is.
Nagyon cuki Piz, de nekem Logan jön be.

 De ettől függetlenül, - mert a művészetekről akartam írni, csak most nem bírtam ki, hogy ne írjam le ezeket a gondolat :) - találtam néhány érdekes alkotást Chris Lowelltől, akinek a hobbija a fotózás.
Szeretnék néhány képét, fotóját megmutatni nektek, amelyek nekem tetszenek. Szeretem ezt a stílust.

 
Marokkóban készült kép.
Ebben a fényképben akarok élni!

Georgia - erdő

" Sajnálom, hogy nem tudom mindig azt kapni, amit akarok!" - vagy valami ilyesmi.
Mézsejt
Ez a hajó elkelt! (Mozambik)

2017. augusztus 13., vasárnap

Falusi élmények

Tudom, hogy adós vagyok még a tábori beszámolóval, és hamarosan el is mesélem, hogy milyen jó kis hetet töltöttünk együtt a gyerekekkel. Mostanra gyűltek össze a képek, még ezután fogok nekiállni válogatni.
De... gondoltam, megosztom a gyerekeim elmúlt hetét.

A nyarunk szinte végig arról szólt, hogy mentünk valahová. Ahogy vége lett az iskolának, már indultunk is.
Ők anyukáméknál kezdték a nyaralást, majd folytattuk Bózsván. Ezután kb. 3 napot itthon töltöttünk, csak hogy ki tudjam mosni a ruhákat és kicsit pakoljak, mert jött a baráti itt-ottalvós hét, amikor 3 napig nálunk aludtak a barátok, 3 napig pedig ők a barátoknál. Aztán mentünk a Balatonra, majd ahogy megjöttünk a Balatonról, elkezdődött a Gyerektáborunk, és ahogy vége lett a gyerektábornak, mentünk anyukámékhoz. Szóval, elég intenzív volt a nyár. De ma hazajöttünk, és rákoncentrálhatunk az iskolakezdésre. Jönnek a hétköznapi feladatok, tervek, mint célirányos matekozás, olvasás, írás... persze, ezek voltak amúgy is, mert én úgy gondolom, hogy bár a nyári szünet a gyerekeké, ezért is szervezek nekik sok programot, de szinte majdnem minden nap kicsit (10 perc) matek vagy olvasás bele kellett férjen. Persze, nem mindig fért bele, de azért próbálkoztunk... :)

Szóval, a múlt héten anyukáméknál töltötték a nyarat a gyerekek. Én szívesen emlékszem vissza a nagyszüleimre, de mondjuk és szinte velük laktam, ott nőttem fel. De mivel én elköltöztem az ország másik végére, a gyerekeim az én szüleimmel csak akkor tudnak találkozni, ha a) ISKOLAI SZÜNETEK VANNAK, b), HA ANYUKÁM ELJÖN, de mivel már elég nehezen mozog, ez egyre jobban csökkenni fog. Ezért döntöttünk úgy, hogy amennyit csak lehet, ott lesznek.
Én hiszek egyébként abban, hogy a nagyszülőktől a gyerekek sok olyan dolgot tanulnak meg, ami a hasznukra válik. Még akkor is, ha nem keresztények. (Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy azért nem engedi a gyerekeit a szüleihez, mert ott nem tanul Jézusról.) Hát én is úgy nőttem fel. Soha nem beszéltek róla, de tisztességes, becsületes embernek neveltek. Az én szüleim a szocializmus igazi gyermekei, és én is ebben nőttem fel. Az elvek ott is jók voltak. :)
Látom, hogy milyen más, amikor ott vannak náluk. Bár az én szüleim Tiszavasváriban élnek, de kiköltöztek Olaszliszkára. Igen, arra a bizonyos HÍRHEDT faluba. A gyilkosság a kiköltözésük után történt.
De jól érzik magukat ott, és szeretnek ott lenni.
Apukám portája kimondottan szép, mindig minden rendben van náluk, a kertjében általában nincs gaz, és glédában áll minden.

Otthagytuk a fényképező gépet, hogy készítsenek hangulati képeket a gyerekekről.
Íme, néhány:
Papáéknál mindig rend van, kivéve, ha mi megérkezünk...
A lólátogatás Pista bácsiéknál rendszeres és kötelező program. :)

Ahogyan Jucika néniék medencéjét is kipróbálni...

Papa nagyon kreatív és ötletes.  A falusi turizmus jegyében megoldotta a medencézést. Ui: A kép jobb szélét rendetlenséget látsz, de mentségére legyen mondva, akkor festettek. Szerintem holnap már nem lesz ott. :)

A szüleim és a gyerekeim.

Indulás előtti kép :)

2017. augusztus 8., kedd

Csokis-mazsolás-diós kalács

Van az úgy, hogy az ember a saját kedvére készít valamit.
Nos, ez a valami mazsolás-diós-csokis süti. Minden, amit szeretek és amit szívesen fogyasztok.

Szerettem volna újítani valamit. Meg persze kalácsot enni...
A kalács tésztája nálam általában mindig ugyanaz. Bevált, és ezen már nem változtatok.
Most sem tettem, csak belekevertem csokicseppeket (Pennyben vettem), mazsolát (sokat, mert szeretem), és diót (Férj szerint többet kellett volna).
Aztán beletettem formába, és kisütöttem. Nekem van egy szilikonos tortaformám, abban sütöttem meg, de szerintem bármibe jó. Kenyérsütő formában is.
A végeredmény nagyon finom.
És jól is néz ki.


2017. augusztus 7., hétfő

Vallomás :)

Amikor mondjuk 15-20 évvel ezelőtt azt mondta volna nekem valaki, hogy éveken keresztül itthon leszek, és gyerekeket fogok nevelni, és a mindennapjaim arról fognak szólni, hogy gyerekek-iskola-főzés-rohanás-programok-vasalás-főzés-takarítás stb... akkor nem biztos, hogy elhiszem neki.
Persze mindig is vágytam családra és gyerekekre, de valahogy nem terveztem, hogy fog alakulni az életem. Pedig alakult.
Nagyon szerettem dolgozni járni. Nagyon szerettem a gyerekeket, az iskolát, szerettem tanítani, még akkor is, ha nem ilyen jellegű főiskolát végeztem. De mindig szerettem a gyerekeket, és szerettem közöttük lenni, velük, részesei lenni az életüknek. És szerettem a kollégákat is. Jó móka volt megélni velük a mindennapokat. Amit nem szerettem a kemény, politikai beszólások voltak, és az irányítás, ahol megmondták, hogy hova kell szavazni, és hogy kire :(, ahol megszabták, hogy templomba kell járni, különben nem kaptál jutalmat vagy elismerést... Ezeket nem szerettem, de ettől függetlenül jó volt.
Mindig vártam a szeptembert. Szerettem az iskolakezdést és a gyerekeket. Vicces, de a Facebookon nagyon sok volt gyerekem bejelölt és ez jó érzés. Ma már a legtöbben nagyok, gyerekeik vannak, de olyan jó rájuk emlékezni.

Valahogy ez volt az álmom.
Anyukám azt szerette volna, hogy óvónő legyek, de én azt sosem akartam. A kicsik nem az én világom. Nem bírom a nyávogást és az egyszerre beszélő sok kisgyereket. Az én világom a kisiskolások. Élvezem, ha közöttük lehetek, ha velük tölthetem a mindennapjaimat. Velük jövök ki a legjobban. Mert ők már értik, amiről beszélek, lehet filozofálni velük, mindenféle témáról beszélgetni, értik a humort is, és jókat lehet nevetni velük.
Az elmúlt hét a táborban ez még jobban megmutatta.

Mindig is voltak álmaim. Nem voltak nagyok, de azért vágytam jó munkára, és persze családra is.
Csak hogy az ember halmozza az élvezeteket, ugye?

Aztán jött Férj, elhozott az ország másik végére, én pedig jöttem.
Azóta nem kerültem iskola közelében, csak 2-3 éve, amióta elkezdtem a hitoktatást. De az nem olyan. Én szeretem a tömeget, ha mondhatom ezt.
És nagyon élveztem a nyári táborunkat, ahol 20 gyermek volt, és én tobzódtam. De tényleg. :) :)

Nagyon klassz 5 napot töltöttünk el a gyerekekkel együtt.
Isten nagyon jól tudja, hogy nekem milyen fontos a tanítás, és milyen fontosak a gyerekek. És bár sokszor elfáradok, kiakadok és kiborulok, mire megszervezek egy ilyen tábort, de a vége mindig nagyon csudaklassz és jó.

Nem voltak sohasem nagy céljaim. Nem akartam soha misszionárius lenni, vagy árvaházat vezetni, nem akartam kalandos és veszélyes életet élni. Nem vonzott és vonz ma sem a kalandvágy. Ma a kalandvágy az, ha a gyerekeimmel közösségbe megyek (boltba, vendégségbe, utcára), mert ki tudja, hogy mibe kevernek bele... :)
De a céljaim között ott volt néhány dolog. Egyrészt, hogy szerettem volna anya lenni, másrészt, hogy Istennek szerettem volna szolgálni. Harmadrészt pedig, hogy taníthassak.
Talán nem véletlen, hogy azt mondom, hogy minden vágyam teljesült.
Így teljes életet élek és BOLDOG VAGYOK!

Aztán május felé elfogott valami érzés, valamiféle hiányérzet. A vágy, hogy újra dolgozhassak.
Bár hivatásos anya vagyok, és nagyon élvezem, de azért NAGYON erősen TÁRSASÁGI EMBER vagyok, aki igényli a felnőtteket, hogy beszélgessünk, hogy "ÖSSZETETT MONDATOKBAN TUDJAK BESZÉLNI." Vágytam a társaságra, és azon gondolkodtam, hogy munkát keresek.
Gondolkodtam is azon, hogy  vajon hol találok majd munkát, mert 8 órát semmiképpen sem vállalnék. 4, max. 6 órában gondolkodtam volna.
Aztán úgy döntöttem, hogy Isten elé viszem, és úgy alakult, hogy Ő türelemre intett. Nem tudom még az okát, nem tudom, hogy miért történt a válasza, csak azt tudom, hogy még várnom kell. (Nem azért, mert lusta vagyok.)

Nem jutott az eszembe, hogy elpazaroltam az életemet, a tehetségemet, vagy ilyesmit, mert minden energiámat a gyerekeimre fordítottam, akikért oda vagyok, rajongok és ilyesmi. És szeretném, ha a gyerekeim boldog gyerekek lennének.
Nehéz dolog anyának lenni, még ha a világ legjobb dolga is.

A gyerekeim megváltoztatták a szívemet. Az első perctől kezdve. Egyre mélyebben és mélyebben beléjük szerettem, és szeretek minden nap. Minden nap ráeszmélek, hogy érdemes megváltoztatni az életemet értük és miattuk. :) Minden ölelésük, nevetésük, puszijuk, amikor az ölembe bújnak, egy hatalmas CSODA. Isten rám bízta ezt a 3 hatalmas csodát, és én nagyon élvezem.

Aztán ez a TÁBOR elgondolkoztatott. Jó volt tanítani, Istenről beszélni. Látni a gyerekeket, hogy boldogok, hogy jól érzik magukat. Jó volt látni, hogy nyílik meg és ki az értelmük az Úr felé.
Nagyon jó volt látni az összes olyan szórakoztató tevékenységet, játékot, projektet, különleges pillanatot, amelyben boldogok voltak. Jó volt látni, hogy ezek a gyerekek szolgáltak és szolgálni akartak Istennek.

Vágyom arra, hogy a gyerekek (nemcsak az enyémek, hanem más gyerekek is) megismerhessék az Urat. Hogy boldogok legyenek, és jól érezzék magukat. Hogy megértsék, hogy Őt szeretni jó dolog.
Szeretném, ha úgy éreznék, hogy a hit és Isten jó dolog. EZ a jó út, és nincs más.
Úgy érzem, hogy bátorításra és inspirációra van szükségük nekik is, és nekünk is, szülőknek, hogy nehéz az élet, és tele van útvesztőkkel, küzdelmekkel, de van mindig hova visszamenni, és van miért élni. Krisztussal élni ÖRÖM!

Remélem, hogy mindig új és izgalmas ötleteket osztok majd meg - nemcsak a táborról -, hanem egyébként.
Az a legnagyobb Csoda, hogy a gyerekek KÜLÖNLEGESEK tudnak lenni, és ÉRTÉKESSÉ.
Ebben reménykedem.

2017. augusztus 2., szerda

Táborunk plakátja


Hétfőn elkezdődött a gyülekezeti táborunk. KINCS, AMI VAN! címmel. 20 kisgyermekkel fedezzük fel a bibliai történetek hatalmas kincseit.
A rajz az egyik gyermek kreatív alkotása.
Hamarosan beszámolok, de még addig van néhány nap, és utána nekem is jár egy kis pihenő.