2017. június 29., csütörtök

Töki pompos

Az úgy volt, hogy amikor itt, Móron októberben van Bornapok, és a családdal elmegyünk kicsit szétnézni, a gyerekekkel mindenféle dologra felülni... nem igazán vagyok a híve és a pártolója, mert csak pénzkidobás, és húzunk is bizonyos határt, mert a gyerekek azt gondolják, hogy a szülei zsebe feneketlen... szóval van néhány dolog, amit ki szoktunk próbálni.
Általában nem jellemző, hogy ilyen helyeken eszünk, vagy fogyasztunk valamit (mindig viszek a hátizsákomban egy kis hazait), egyrészt mert kevesebbe kerül, másrészt eléggé elszemtelenedtek már ezek az árusok, nem szégyellnek sok pénzt kérni, nem ismerik a mértéket.
De persze vannak olyan dolgok, amiket az ember szívesen kipróbálna. Nos, nálunk az egyik ilyen étel a TÖKI POMPOS, vagy LANGALLÓ.
Már egy ideje szemezgetek vele, szívesen megkóstolnám, de mindegyiken van szalonna vagy valami húsos cucc, amit mi nem fogyasztunk. Amikor kértem, hogy vegyék le, azt mondták, hogy ez hozzátartozik, pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy nem teszik rá...

Így ugyan eltelt egy kis idő, de megcsináltam!
Ez az első recept ezen a blogon! Nahát, végre!!!!
Férjnek készítettem meglepetésként, hogy ügyesen vizsgázott az iskolában. És ő nagyon szereti az ilyen kenyér-és tésztaféléket...

Állítólag a Tök nevű helyiségből származik, én ezt nem tudom, és őszintén bevallom, nem is jártam utána. A  Pompos pedig kenyérből kiszakított darabot jelent. De én Langallóként és Kenyérlángosként is ismerem. Melyik területen hol...



Hozzávalók: 
a tésztához: 1 krumpli (szerintem 2 is belefér, hogy lazább legyen a tészta),25 dkg liszt,1 teáskanál só, 1,5 evőkanál olaj, fél teáskanál cukor, 1 dkg élesztő és1 dl a krumpli főzővizéből
  1.  A krumplit apróra vágom, megfőzöm és összetöröm.
  2. A levét leszűröm, és az élesztőt felfuttatom benne. Nem a forró lében, hanem a langyosban.
  3. Aztán összedolgozom a hozzávalókat, és kicsit kelesztem, pihentetem. Kb. 1 óra kell neki, de mivel amikor csináltam nagyon meleg volt kint, hamar megkelt.
  4. Ezután elkészítettem egy 20 x 40-es tepsit, kibéleltem sütőpapírral, és belenyomkodtam a tésztát. Amolyan rusztikusan :), és elősütöttem kb. 10 percig.
Aztán elkészítettem a tetejére való dolgokat.
Tejfölt, fokhagymát, reszelt sajtot, sót, borsot kevertem össze. Írhatnék arányokat, mondjuk 1 kis doboz tejföl, de én többet tettem bele, és amit olvastam recept, az kevés fokhagymát, így mindenkinek az ízlésére bízom.
Amikor megsült a tészta, rákentem a tejfölös mártást, és a tetejére sok-sok lilahagymát tettem. Szalonnát nem :)))
És megsütöttem 200 fokon 20-30 percig.
A történet tanulsága az, hogy kis adag készült, legközelebb dupla mennyiséget készítek. Vagy triplát. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése