2017. március 31., péntek

Csupa csokis muffin

Amikor az ember vendégségbe hív, akkor szabad sütit sütni :)
Mára - azaz szombatra - vendégeket várunk. Az az angol, azaz fél-angol házaspár jön el, akikkel nagyon jó barátságban vagyunk, de sajnos 30 km választ el minket egymástól. Ő az én "kedvenc angolom", már csak így hívom :) nagyon édes angol, aki évek óta itt él Magyarországon, és jól beszéli a nyelvet, de azért vannak cuki angol szokásai. Minden alkalommal különleges teákat iszunk náluk, és amikor esik az eső, nézzük az ablakból. :)
Ők is járnak a házaspáros körre. Ráadásul a gyerekeink is jól meg vannak együtt. A nyári táborban, amit a gyerekeknek szerveztünk a gyülekezetben az ő nagylányuk olyan aranyosan vigyázott Katára, és most is, amikor a házaspáros kör van, akkor is vigyáz rá. Kata már úgy hívja: "Lilla barátnőm." :)

Nos, gondoltam, ha már angolok jönnek, akkor mi más lehetne az egyik meglepetés, mint a MUFFIN?

Mivel a péntekem elég rohanós, és kevés időm van sütni, meg mindent elintézni, mostanában olyan sütiket készítek, ami nem sok időt vesz igénybe, ráadásul szállítható is, ami nem utolsó szempont.
Így esett a választásom a családom által oly nagyon kedvelt CSODÁS, CSOKIS MUFFINRA. Így hívjuk :) szerintem nem véletlenül.

Egyébként is nagyon szeretjük a csokit és a muffint is. A kettő együtt pedig lenyűgöző kombináció, nem is beszélve arról, hogy ez egy gyors sütemény. Ráadásul hamar és gyorsan elfogy :)


Kisfiam nagyon sokáig nem ette meg a muffint. Valahogy mindig olyat sütöttem, amiben gyümölcs volt, és ugye azzal Drága lelkem nem szimpatizál. Ezért gondoltam, sütök neki egy olyat, amiben csoki van. Mert hát az mindig jó ötlet.
És hát milyen egy anya? Nyilván megcsinálja azt, amit a gyermeke szeret.

Hozzávalók:
15 dkg liszt, 2 tojás, 15 dkg vaj, 15 dkg cukor, 1/2 csomag sütőpor, 5 dkg kakaópor, 5 dkg tört étcsoki
(Az eredeti receptben van még 3 evőkanál barackíz is, de én ezt nem tettem bele - értelemszerűen!!!)

1. A sütőt előmelegítjük.
2. A lisztet elkeverjük a sütőporral és kakaóval (én legtöbbször karobot használok kakaó helyett, de most van itthon biokakaóm, és azzal sütöttem)
3. A tojásokat kikeverjük a vajjal, cukorral. (Itt kell hozzáadni a barackízt.)
4. A masszához hozzáadjuk a lisztes keveréket, majd belekeverjük a tört csikit.
5. A tésztát formába kanalazzuk.
6. 20-25 perc sütés kell neki.

 Jó étvágyat! (érdemes dupla adagot sütni, mert gyorsan elfogy :) )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése