Munkatempó

Még mindig ma van, de annyi sok minden történt ma.
Az én drága nagy Őm felhívott a munkahelyéről - ha még nem írtam volna Bányánál dolgozik. Magyarország még egyetlen működő szénbányájánál. Ő olyanfajta nélkülözhetetlen munkaerő. Szeretik a kollégái, mert ügyes, és ugyanezért szeretik a főnökei is. Ez persze a fizetésén nem látszik, de ugye köt a szent elhatározás, hogy nem fogok aggodalmaskodni az anyagiak miatt. Ahogy kedves Szabó Kata barátnőm szokta mondani: "A pénz a legkevesebb." És ez így van.

Na szóval, felhívott, egyrészt, hogy közölje velem, hogy Szeret. Ez nekünk nőknek, valljuk be nagyon fontos. Ezt sokszor a férfiak nem értik, hogy miért kell nekünk ennyiszer elmondani, de igen, el kell. Mi elmondjuk nekik, pedig nekik meg nem kellene, hiszen ők ezt tudják, érzik. Mindenesetre tudja, hogy figyelnie kell egy férjnek erre, ezért amikor lehetősége van, felhív, csak úgy, hogy megkérdezze hogy vagyunk, hogy aludtunk, és hogy közölje szeret.
Ma is elmondta, aminek nagyon örültem. Tudom, hogy szeret, de ezt olyan jó hallani, nem igaz lányok?

Aztán elmondta, hogy vissza kell mennie éjszakára is. Úgyhogy édes nagy Őm most ment el éjszakára, le a bányába (mert ott lent valami halaszthatatlan munka van), és nem jön haza, hanem ott marad a rendes műszakjára is, így holnap csak 3 körül látjuk. Így, ahogy Zsófi szokta mondani: "Egyedül maradtunk." Nimróddal, mert Zsófi megint a mamához ment.
Éppen fát hoztak nekik, a sógorom vágta össze, Zsófi pedig a kis talicskájával hordta egyesével és azt mondta nekem: "Anya, ma nem tudok hazamenni, segítenem kell Zolinak behordani a fát."
És ezzel eldőlt.
Nimród alszik. Úgyhogy most egyedül maradtam.

Jó is így, már régen volt ilyen csöndben részem.
Azt hiszem, most nekiülök a szakdolgozatomnak. Végre.

Biztosan nálatok is kell sokszor papírhajókat hajtogatni. Én rajzolni szeretek, de semmiben, ami 3d-s térlátást kér, nem vagyok jó. Ebben nálunk Férj a Jolly Joker, és ezt nem az elfogultság mondatja velem. Nagyon ügyes fiú. Pl. a konyhában használatos késeink egy részét ő készítette, a padunkat, a kapunkat, és mindenféle szépséges dolgot, ami egy lakatos számára - aki jó a szakmájában - meg sem kottyan.

Sokszor hajtogattam már papírhajót, amit úsztattunk kádban, folyóban, tóban, pocsolyában, mindenféle kis vízben. Ez nekem nagyon megy. Papírhajókat remekül tudok hajtogatni. Gondoltam. 

De csak addig, amíg meg nem láttam ezt:

Meg ezt:

És ezt:

Ráadásnak ezt:

Kicsit átértékeltem a papírhajó hajtogató tudásomat.

Ezek a csodaszép hajók egy holland iparművész, Jurianne Matter munkái. (Én azt hiszem egy ideig el leszek foglalva a blogja nézegetésével, mert nagyon szépek.)

Ami meg a kishajókat illeti, itt a nyár, és szerintem keményebb dekorpapírból vagy szép, színes papírokból megalkothatóak.

Azt hiszem, kedvet kaptam hozzá.

Panninál jártunk

Nagyon nagy lemaradásban vagyok, hiszen egy hét nagyon sok idő.
De nagyon-nagyon jó volt otthon. Kikapcsolódtam. Persze ez másfajta kikapcsolódás, mint amikor az ember egyedül megy valahová, de nagyon jó volt. Anyukám és apukám sokat voltak a gyerekekkel, és bizonyos szinten élvezhettem a "semmit tevést". Nem tettem mást, csak látogattam, beszélgettem, fagyiztam. :)

Sajnos szórakozottságom miatt képekkel nem tudok szolgálni. Kikészítettem az asztalra a fényképezőgépet, hogy majd megyünk ide-oda és fotózok, de mikor már elindultunk, jutott az eszembe, hogy hoppá... ma sem hoztam. De azért néhány képet megosztanék veletek.
Emlékeztek, hogy az Ősatyák életét Panni nyerte. Elmentünk hozzá.

Osztálytársak voltunk általános iskolában. Keveset találkoztunk, mert valahogy úgy alakultak a dolgok.
Panni mindig is jó rajzos volt. De amit mi kaptunk most ajándékba, az nagyon meghatott. Zsófi kislányom azóta is mindenkinek mutogatja: "Nézd, ez én vagyok!"
Íme:

Hát nem gyönyörű és nem édes? (Jó, kicsit elfogult vagyok.)

Panni néhány képet is készített, úgyhogy ezt most megosztom veletek.

Zsófinak nagyon bejöttek a kacsák. Üldözte is őket rendesen. Szegények.