2010. augusztus 26., csütörtök

Kreatív

Nem tudom, hogy említettem-e már, de nagyon szeretek kézműveskedni. Kitalálni mindenfélét, és megalkotni. Egy időben sok időm volt ilyesmire. Pl. képeslapokat festettem, kötöttem, kézműves foglalkozásokra találtam ki mindenféle ötletet. Ötleteim most is vannak, csak időm nincs a megvalósításra. Esküvőkre is mindig saját készítésű ajándékokat vittem. Karácsony környékén mindig kitaláltam a kedvenc férjemnek, az én Édes nagy Őmnek adventi ajándékot. Egyszerűeket, semmi bonyolultat. Mindig jár az agyam mindenfélén, hogy mit lenne jó megcsinálni, és előbb-utóbb meg is lesz, de sajnos inkább utóbb. Szegény, édes Őm-nek már 3 éve kötök egy pulóvert, és még nem értem a végére. 
Ez az én hobbim, de mostanra nem érek oda. Nem is értem azokat az embereket, vagyis inkább felnézek Rátok, akik több gyerek mellett is van idejük ilyesmire. Valószínűleg minden az időbeosztáson múlik, amivel én küzdök.
Ti hogy oldjátok meg az időbeosztást? Mármint van valamilyen listátok, ami alapján beosztjátok a napotokat? Ha van, osszátok meg velem! Köszönöm előre is!

Íme egy egyszerű, de mutatós ötlet. A gyerekekkel sétáltunk egyszer, amikor édes lányom meglátta ezt a képet a kirakatban. Mivel a mi családunk macskapárti (legalábbis mi Zsófival :), szeretünk mindent, ami macskás. Zsófi észrevette, és nagyon sokszor visszatért a kirakathoz. Aztán kifejtette, hogy milyen jó lenne ez neki. Aztán nekem meg az jutott az eszembe, hogy tényleg, milyen jól mutatna valahol a házban. Így megvettük, hazavittük és felragasztottuk. Nagyon mutatós és ötletes és feldobja a házat. A mi szobánk falára ragasztottuk, mert azért a cicák ellenére is romantikus eszmeiséget mutat :)


2010. augusztus 24., kedd

Szeretem Mórt

Szeretünk kirándulni. Inkább a hegyek, a völgyek, a túrázós utak, mint a víz. Nem vagyunk "napimádók", nem fekszünk ki napozni és nem járunk sokat víz közelébe. 
Pár évvel ezelőtt voltunk a Balatonon nyaralni. Akkor még édes kettesben éltünk, és 1 hétre elmentünk. Én alföldi lányként nem igazán jutottam el a magyar tengerhez. Még úttörő koromban sem. Amikor idekerültem a Dunántúlra, közelebb voltam hozzá, de azzal a célzattal, hogy fürödjek, nem vágytam. Azon az ominózus héten rengeteget gyalogoltunk, túráztunk, hajókáztunk, bejártuk a környéket mindenfele, amit csak el tudtok képzelni. És nagyon jó volt.
De az ismerősök minden alkalommal kérdezték, voltatok már a Balatonban? - mert tudták... Aztán az utolsó előtti nap elmentünk, és belementünk a Balatonba. Ott valakivel le is fotóztattuk magunkat, hogy ha valaki megkérdezni: "Voltatok-e a Balatonban?" - azt tudjuk felelni: Igen, voltunk!

Nos, idén kimaradt kedvenc nyaralásunk Bózsván, ahova minden évbe elmegyünk, pici Nimróddal még nem tudtunk és nem is akartunk elmenni. Majd jövőre! Már most nagyon várom!

Anyukám itt volt nálunk néhány napig, és egy nap elmentünk. Nem messze ám. Csak ide Mórra. :) Nagyon különleges dolgok vannak itt Móron. Majd néha megmutatom.

Én tényleg szeretem Mórt. A város szép, a hangulata is különleges, - az embereket kell még szoknom, így 5 év után is nehezen megy bizonyos szempontból - ,de nagyon szeretek itt élni. Van Móron egy Lovarda, amit nagyon szeretünk. Zsófi kimondottan, mert nagyon szereti a lovakat. Ezért elvittük, és nagyon élvezte:

Ott is vannak lovak!
V
Vágtass velem!

Kis mászókázás apával

Nimród ezalatt:


De aztán mégiscsak felébredt.

2010. augusztus 17., kedd

Tehetséges gyermekem

Mostanában mindenki oda van Zsófiért, hogy milyen okos meg milyen értelmes. Lehetek kicsit elfogult? Szerintem is. Én hiszek abban, hogy időben el kell kezdeni a fejlesztést.
Biztosan ismersz Te is olyan családokat, ahol az egyik gyerek valamiben tehetségesebb a másiknál. Aztán összehasonlítják mindenkinél. Hát, meg kell mondjam néha ebbe a csapdába én is beleesek. Mert sokszor úgy érzem, hogy többet tud a lányom másoknál, máskor meg úgy érzem, mégsem úgy viselkedik, ahogy szeretném. Nincsen kivételes képessége még. Elég hamar elkezdtem énekelni neki és a zene iránti szeretetét nyitogatni. Nagyon fontosnak érzem a nevelés szempontjából. 
Ahány nevelés könyvet elolvastam, szinte mindegyikben két nagyon fontos tantárgy jelent meg, ami a kreativitást és a gondolkodást fejleszti: a zene és a matematika. Nos, - őszinte leszek - egyikhez sincs tehetségem. Humán vagyok. :)

Sokszor van az, hogy valamelyik gyerek valamiben tehetségesebb a másiknál, és akkor már rögtön kivételes bánásmódban részesül. Mint József. Józseffel is különösen viselkedtek, máshogy. Mert kivételes volt. Isten választottja! - de vajon hogy alakult volna az élete, ha nem történik meg ez a kivételezés, amit Jákob tett? Én biztosra veszem, hogy Jákob többi fiának is volt valamihez tehetsége. Minden gyermek ért valamihez, mindenkiben van valami rejtett, titkos tehetség, csak meg kell találni benne! Ezt hiszem és vallom!

Megtanítjuk az ellenséges érzést a gyerekekben, pedig csak tehetségesebb kicsit, okosabb kicsit... stb. Ezek az emberek sokszor kérkednek a gyermekeik tehetségével. Persze normális, ha valaki büszke a gyerekére, én is az vagyok. 
A legtöbb szülő dicsekszik az egyik gyereke tehetségével, de a másiknak a képességeit meg nem veszik észre. Ettől zárkózottabb, csendesebb, magányosabb lesz. Lehet, hogy a "kedvenc", de lehet, hogy a másik. 
Sokszor a tehetséges gyerek - mint József is - többre értékeli magát ilyenkor. Hiszen a szülők is ezt erősítik benne. Hajlamos többet tartani magáról. József is önelégültté vált és lenézte a testvéreit. A tehetséges gyerekek is így vannak ezzel. De kitől is származik a tehetség? Ki adja az adottságokat?  MINDEN ISTENTŐL VAN. A gyerekeknek meg kell tanulniuk azt, hogy a tehetségüket Istentől kapták és neki tartoznak hálával.

Ráadásul a nem tehetséges gyermek lassan közömbös lesz, vagy mint a József testvéreiben gyűlölet és harag jelenik meg. Lehet, hogy látványosan, de az is lehet, hogy titokban. Vagy cinikus és nem törődöm lesz.

Saját rokonaim között is így volt. Egy családban volt két fiú. Az egyik rokon egy kimagaslóan tehetséges, matematikailag zseni fiú. Külön világa volt mindig, de valahogy nem tudott beilleszkedni sehová. Igen tehetséges volt. Jó képességű, de mégis, valahol sérült. Hiába volt tehetséges, mégis hátrányban volt. Kikapott, ha nem 5-öst vitt haza, mindig mindenért elverték, szóval eléggé görcsölt. Ellenben az öccse az az igazi rosszfiú volt, sok minden vad dolgot csinált. Mégis ő volt a kedvenc. Már nagyok, felnőttek, de családjuk, kapcsolatuk van. Ha látom őket (igen ritkán), akkor is lehet érezni, hogy ki a kedvenc.
Azt gondolom, hogy minden lehetséges módon  segítenie kell egy anyának a gyermekét. Bármi legyen is az. Eszembe jutnak Brunella Gasperini könyvei. Ha akartok jókat nevetni és szórakozni, őt ajánlom:



Nagyon fontos, hogy minden gyermekünket dicsérjük minden teljesítményéért. Legyen az apró dolog vagy nagy. Én fontosnak tartom. Én Zsófit amiért lehet mindenért megdicsérem. Mert rájöttem, hogy mostanában többször mondtam azt neki: "Nem!, Nem szabad!, Ne csináld!, Ne menj oda!" stb. A gyerekek szeretik, ha dicsérik őket és igyekszenek is megfelelni. Utána nagyon lelkesek.

Ha az anya bátorítja és dicséri a gyermekét, de ezzel a bátorítással és dicsérettel Istenre mutat, rá irányítja a tekintetet, akkor megtanítja helyesen értékelni magát. Akkor nem lesz nagyképű, magamutogató, nem értékeli többre magát társainál. 

Nagyon nagy feladatunk van. Sok sikert mindenkinek! És sok tehetséges gyermeket!

2010. augusztus 9., hétfő

Új seriff jött a városba!

Ma újra megnéztem a Julie and Julia-t. Nagyon szeretem ezt a filmet. Elsősorban Meryl Streep miatt, akit nagyon kedvelek. Nagyon értékes és tehetséges színésznek tartom.Persze a film hangulata is magával ragadó. Ez a Nora Ephron tud valamit, nem?
Igazából a hangulata jött át nekem. De erről már írtam.
Viszont, aki szerintem igazán jó hangulatot teremt a filmnek, az Chris Messina, Eric szerepében.

Mi lesz vacsorára? - kérdezi, amikor a nagy vita után hazajön. Csak szeretik a férfiak a hasukat, igaz? Tényleg a hasán keresztül vezet az út?
De nekem a kedvenc mondatom tőle, amit szoktunk idézni az én drága nagy Őmmel - mert neki is tetszik ez a film -, amikor homárt főznek.
"Új seriff jött a városba!" - mondja a homároknak, miután ráteszi a fedőt.Az a hanglejtés... nagyon vicces.

Tegnap szétpakoltam a lakást. Gondoltam megpróbálkozom a lehetetlennel, és helyet csinálok egy-két dolognak még. Kemény munka. Ez azzal jár, hogy meg kell szabadulnom néhány régebbi kacattól. Muszáj így gondolni rá, mert nem lehet gyűjtögetni véges-végig. Mindig. Mindent. Úgyhogy most a kellemest a hasznossal. Létrázok, guggolásokat végzek (ezzel alakformálok :) - közben nő a helyem, mert kidobálok dolgokat, aztán persze újra betelik, mert valahova tenni kell az 5 zsák kapott holmit.

De most búcsút kell vennem, mert kicsi fiam kinyilvánította abbéli szándékát, hogy éhes. Lehet, hogy már most megértette, hogy anya főzős filmet néz?

2010. augusztus 8., vasárnap

Türelem - türelmetlenség

Tegnap nagy Ővel, Zsófival és Nimróddal gyalogoltunk 6 km-t. A mama 3 km-re lakik tőlünk, így elmentünk hozzá. Visszafele már Zsófi nem jött, ott aludt a mamánál. És az a tegnapi nap nagyon jó volt. Rengeteget beszélgettünk az úton, és újra és újra felfedeztük egymásban az újat. Szükség van ezekre. Ettől erősödik meg még jobban a házasság, ettől válik még jobban szerethetővé a másik.

Az éjszakánk katasztrófa volt. Zsófi elaludt ugyan, de fél 1-4-ig ébren volt és egy csepp álom sem volt a szemében. Én egész éjszaka nem aludtam, mert későn is fekszem, amikor elcsendesedik a család, akkor jut időm egy kis olvasásra, vagy éppen most az elmaradt leveleim megírására. Aztán, amikor ő visszaaludt, ébredt 5-kor a kicsi fiam enni. Mikor én visszaaludtam volna, már reggel volt, úgyhogy kicsit kicsavarva és fáradtan indultam a napnak. Ráadásul 3-4 napja nem alszom rendesen. Zsófi is felkel, aztán visszaalszik. Azzal eddig sohasem volt gondunk, hogy felébredjen éjszaka, csak az elalvás nehéz. 

De a fél 1-4-ig időszakban két dolgot értettem meg. Először is, hogy mennyire megértem azokat a szülőket, és nagyon sajnálom és együtt érzek velük, akiknek a gyerekei felkelnek, és még rosszabb helyzetben vannak, mint mi. Mert mi nem vagyunk. Ezt fedeztem fel. Van egy gyerekünk, aki 2 hónaposan átalussza az éjszakát, ez csodálatos és örömteli. Persze, ez is változhat még, pl. fogzáskor, de most ennek örülünk. És van egy másik gyerek, aki ugyan nehezen alszik el, de mégis alszik éjszaka. 1-2 nap belefér, hogy felkel, vagy megszomjazik stb.
A másik dolog önmagammal kapcsolatos volt. Megmondom őszintén, hogy - hivatkozhatnék a fáradtságra is, meg az időjárásra, meg akármire, de inkább nem teszem, - szóval kiborultam. Iszonyú fáradt voltam már napok óta, fizikailag is, aludni sem tudtam napok óta, és feszült és ingerült voltam. Ideges. Szegény Zsófival hajnalban pedig türelmetlen. Nem bírtam megérteni, hogy mi baja van. Persze volt benne egy jó adag hiszti, mert nem tudta megmondani, hogy mit szeretne, csak sírt, aztán meg lemászkált az ágyról és hangoskodott. Nimródot át is vittem hozzánk, hogy legalább ő aludjon, ha már más nem a családban. A türelmetlenség összes jele megmutatkozott nálam. Kicsi lányom még ki is kapott, és úgy bőgtem vele, hogy csak na. 
Utána persze elszégyelltem magam és rájöttem, hogy ez semmire sem megoldás. Anyukám mindig szokott idézni engem, mert állítólag mindig azt hajtottam gyerekként: "Veréssel nem lehet gyereket nevelni."

Én azt gondolom, hogy vannak helyzetek, amikor szükség van a fenyítésre. De akkor hajnalban kiborultam, és nem voltam türelmes. Egyszerűen csak meg kellett volna ölelnem, odabújni hozzá - mindegy, hogy hogy alszik el vagy hogy nem.
Nagyon szeretem Zsófit, és tényleg oda vagyok érte. Amikor rám néz, vagy odabújik megpuszilni csak úgy, amikor fekszik az ágyban és ölelésre tárja a kezét...
Türelem. Tanulni kell. És én most belefogok benne. A türelemtanulásba. Nagyon-nagy szükségem van rá.

Oszd meg velem, hogy Te hogyan küzdöd le a türelmetlenségedet? Vagy hasonló helyzetben mit teszel? Már amikor a gyereked viselkedése miatt úgy érzed  a türelmetlenség jelenik meg? Tényleg érdekel!

2010. augusztus 2., hétfő

Rend a lelke mindennek

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok a rendrakással, de én mindig küzdök vele. Nem vagyok rendmániás, soha nem is voltam. Szeretem a tisztaságot, meg a friss illatokat. Szeretek mosni is. Kati barátnőm mindig mondta nekem: "Tudod, a mosónők korán halnak..." - de tudom, hogy csak irodalmi vénáját fitogtatta, lévén matek-kémiás. :) Most is megy a mosógépem.
De a pakolás. Amikor már úgy érzed, hogy minden a helyére kerül, akkor kiderül, hogy még mindig nincs elég helyed. Én most úgy érzem. Nem tudok hova pakolni. Ugyanis kaptunk sok-sok-sok-sok- rengeteg ruhát barátoktól a két gyerek számára. És most itt állok 5 zsák ruhával és nem tudom mit tegyek vele. 

Már egyszer megoldottuk a nehéz ügyet, készített a nagy Őm egy faltól-falig szekrényt, amibe sok minden elfér. És ez tényleg így van, de még mindig nem elég nagy a hely. :)
Lomtalanítani is megpróbáltam, és próbálok folyamatosan, az talán segít. De ilyenkor szembesül az ember azzal, hogy kicsi a ház, amiben él. Vagy csak túl sok holmija van?

Azon gondolkodtam, miért vagyunk mi ilyen gyűjtögetők. Mindent megtartunk, hogy jó lesz valamire. Egy időben én is ilyen voltam. Minden apró rajzot és kütyüt megtartottam, mondván emlék, meg felhasználható meg ilyesmi... Őrizgettem, néha nézegettem, elolvasgattam, nosztalgiáztam meg ilyesmi, de már nincs időm ilyesmire. Amikor összeházasodtunk, már akkor nekiálltam szelektálni, és kidobálni dolgokat. Ezt azóta is teszem. Persze, drága édes Őm is gyűjtöget. Ő mindenféle műszaki dolgot, csavarokat, apróságokat, hogy ez egykor milyen kincs lesz. Persze a házban nem tartja, mert tudja, hogy ilyenkor kidobom őket :) Inkább elviszi a "kucikjába", ahogy hívjuk.

Zsófi is szeret pakolni. Persze, próbáljuk arra tanítani, hogy elpakoljon maga után, ez nem könnyű egy 2,5 éves gyereknél. Lehet, hogy neked olyan gyereked van, akinek egy szóra elpakol. Hú, de irigyellek!
Magamat is rendben és kordában kell tartanom. Most belefogtam egy olyan programra, ami nagyobb rendszerességre tanít, odafigyeltet dolgokra. Nekem nagyon tetszik. Íme a link: http://charmed.animehq.hu/blog/flylady-program/
Én nagyon élvezem. Elvileg már a sokadik napnál kellene tartanom, de nem tudok ilyen gyorsan haladni. De már az is haladás, ha sikerül elmosogatni estére. :) Még akkor is, ha este fél 11 van. 

Ezért most, miután az én drága kisfiam elaludt, a nagylányom pedig a mamát boldogítja, belefogok a nagy munkába, a pakolásba. Szurkoljatok nekem! 

Egyébként pedig: