Alvásunk

Valami hatalmas csoda folytán megoldódni látszik az alvásproblémánk. Persze, nem vonok le még elhamarkodott következtetéseket, de most nagy öröm van nálunk. 

Szokássá vált nálunk a jutalmazás. Én nagyon fontosnak érzem és tartom, hogy ösztönözzük a gyermekünket, lelkesítsük, bátorítsuk, erősítsük, hogy jó irányba halad, jó úton van. Hajlamosak vagyunk kritikusan fellépni. Én magam is rajtakaptam magam az utóbbi időben, hogy gyakran hajtottam azt: "nem szabad"; "ne tedd"; "ne menj oda" stb. Sok-sok nem. (Csoda, ha ezt a szót tanulják meg elsőként?)

Hónapokkal ezelőtt, amikor elkezdtük ez az egész mindent azt találtam ki, hogy jutalmazni fogok. Tábori gyermektanításon és az iskolai oktatásban is bevált, sőt a szombatiskolákon is a gyerekeknél. Nagyon szeretnek kapni valamit. És szerintem ez így jó. Persze figyelnünk kell arra, hogy ne azért csinálják és tegyék meg, mert kapnak valamit. Zsófi ezt tudja. 

 Remélem, hogy látszanak a napocskák...

Szóval, hónapokkal ezelőtt elkezdtük bevezetni, hogy a szép és hiszti nélküli alvásért napocskát rajzolunk. Aztán azzal folytatódott, - amikor már úgy tűnt, hogy az alvás rendben lesz :) - hogy napocskát és holdacskát rajzoltunk a reggeli és esti pisilésért a vécébe vagy bilibe. Nagyon lelkesítő volt. Aztán minden ilyen alkalom, ami nem a pelenkába ment egy katicabogár rajzot hozott ajándékba. Zsófi nagyon lelkes volt és nagyon örült a különféle "ajándékoknak". Mindig felállt a székre és végignézte ahogy apa vagy anya odarajzolja az aktuális műalkotást :) Nagyon élvezte. Azt kell mondanom, hogy gyakorlatilag 2 hét alatt szobatiszta lett. Persze azért ebben benne volt a nyár is, hogy lehetett kint lenni és bugyiban szaladgálni. De hamar leszokott, és nagyon örült neki. Ma már ott tartunk, - egy hónap után - hogy egyedül megy bilizni, megtörli magát, beleönti a bili tartalmát a vécébe, kezet mos, felöltözik. Nagyon büszke vagyok rá :) 

Aztán az alvási problémánk visszajött. Erről írtam nektek és segítséget is kértem. Olvastam mindent és mindenfélét és tényleg sok jó ötletet találtam, kaptam, és sokat ki is próbáltam, de nem vált be egy se, vagy nagyon nehezen. 

Aludni nem szeret, de ölelgetni nagyon szereti Nimródot

Zsófi egy örökmozgó gyerek. Nincs egy percre sem megállás, mindig megy valahova, mindig valami fontosat kell intéznie és közben beszél és énekel. Volt olyan éjszakánk, hogy 9-fél 11-ig az "A part alatt és a Cickom, cickom..." című mű ment. Ez így elég fárasztó volt. Nekünk, neki nem. Aludni meg persze semmi. Tehát, az a tanács, hogy énekeljünk neki, így nem jött be. Mert sokszor énekeltem én neki, ismeri és szereti is őket, de ő tovább és jobban bírja szusszal, mint én. 

Aztán olvastunk. Mindenféle könyvet. Elalvás előtt bibliai könyvet vittem be, hogy megismerje a jó Istent, és tényleg nagyon érdekelte, meg tetszett neki. Oly annyira, hogy nem lehetett letenni. Onnantól kezdve semmilyen könyvet sem. "Olvasok." - mondta, és ezt megtette sötétben is.

Odabújtam hozzá, simogattam, mert én is fontosnak érzem, hogy érezze azt, hogy ott van az anyukája vele, hogy nincs egyedül elalvásnál. És ő is szereti ezt, de amikor 2 óra múlva még mindig a hajadat csavargatja és közben beszél, nos... ez sem a helyes megoldás. 

Elhihetitek, mindent bevetettem. 

Aztán kiborultam. Mert tehetetlennek éreztem magam. Pedig minden este együtt imádkozunk azért, hogy - Zsófi szokta mondani: "gyorsan elaludjak". Ő is kéri és kéri azt is, hogy szófogadó legyen, de ez nem ment, mert nem volt álmos. Pár hete, amikor azt mondtam neki: "Most már alvás!'- mert szigorúan kezdtem kezelni a helyzetet, aki nem ért velem egyet, se húzza össze a szemöldökét rám, de higgye el, hogy ez volt a legutolsó megoldás - "De nem vagyok álmos, nem tudok aludni" megértettem őt és megsajnáltam. Ránk, felnőttekre sem lehet erőltetni valamit, ha nem megy. Nem?  

Volt olyan éjszakánk, amikor teljesen, a semmiért úgy kiborult, hogy apukának kellett megmosni az arcát hideg vízzel, hogy lenyugodjon. Ekkor ért kiborulásom a csúcspontjára. Mert aztán az alvással nem volt baj. Elaludt, és reggelig aludt. De maga az elalvás, mint műsor...

Sokat fohászkodtam Istenhez ez alatt az idő alatt, kértem, hogy adjon ötletet, mit tegyek, meg kértem, hogy segítsen, mert már tehetetlennek érzem magam, se ötletem, se energiám, se türelmem. Éreztem, hogy ideges leszek, pedig nem jellemző rám az idegesség. Nem borulok ki könnyen és nem szoktam ideges lenni a gyerekemre, mert kiborít egy pohár vizet vagy sárosan jelenik meg a kertből. Mert ezek nem problémák számomra. 

Aztán jött egy ötlet, ami szintén a naptárral és a jutalmazással kapcsolatos és a ráadás. Beszélgettünk nagy Ővel, hogy mi legyen, és oda jutottunk, hogy megpróbáljuk azt, hogy elhagyjuk a déli alvást. Mert hát ugye elalszik 1-2-kor, (ezzel az alvással nem volt gond, 10-15 perc alatt elaludt délután), de este teljes csőd és káosz. Kicsit nehezebb lesz, gondoltuk, de megpróbáljuk. 

Hála Istennek Zsófi mindig talál elfoglaltságot magának.Nagyon szeret színezni, rajzolni, építeni, remek fantáziája van, különböző szituációkat kitalál és játszik. Szeret az udvaron lenni és a kertben. Nem egy unatkozós fajta. Nem kell helyette gondolkodni, hogy mit csináljon, mivel foglalja el magát. Néha, amikor már kicsit túlpörög és azt látom, hogy többet ugrál a kelleténél, akkor megnézhet egy mesét (Micimackó fan-club van most egy ideje), és ilyenkor pihen, mert csendben van.

Mivel nagyon szereti a cicákat, -  így esti meséim főszereplője Cirmi cica, aki különféle kalandokba keveredik. Cirmi cica a szemléltető anyagom, ha mondhatom ezt. A történetek valamilyen jellemtulajdonságról szólnak, és aztán úgy irányítom a mesét, hogy Jézushoz terelje a gondolatait. Cirmi cica igazán keresztény cica :), aki nagyon szereti Jézust, és aki nagyon szófogadó cica. Ez nagyon tetszik Zsófinak és ő is szeretne Cirmi cicához hasonlítani. Tudja, hogy Jézus a szívébe szeretne költözni és ezt is kéri esténként.

Ügyes alvások :)

Pár nappal ezelőtt, amikor alvás előtt imádkoztunk, elmondta a maga kis imáját: "Jézus, köszönöm, hogy szeretsz, vigyázol rám. Legyek szófogadó." Közösen kértük ezt. Mondtam, hogy menjen fel az ágyra, és mondta, hogy nem fejeztük még be, mert nem kértük, hogy "gyorsan elaludjon". Nagyon boldog volt a szívem, mert olyan aranyosak ilyenkor. Tényleg nem véletlenül mondta Jézus,any hogy "ilyeneké a mennyek országa".

Így a naptárba most mindenféle matrica kerül. Nemcsak cicák, de a nagyon ügyes alvásnál, amikor nincs semmilyen hiszti és dünnyögés, akkor cicát ragaszthat. Már nem mi rajzoljuk, hanem ő ragaszthatja fel, és nagyon élvezi.

És mivel nem alszik délután, este fél 9- 9 körül MINDIG elalszik, hiszen elfárad. És reggel 7-negyed 8-ig alszik. 

Most ez az élményünk, és gondoltam, megosztom Veletek, hogy velünk örüljetek! Reméljük, hosszú távon. 

Így alszik éjszaka - ezt hívjuk "büdös bogár" alvásnak

Újra Tűzbiztos

Ma megint megnéztem a Tűzbiztos házasságot. Azt hiszem, hogy most ez lesz az egyik új kedvenc filmem. Még biztosan sokszor meg fogom nézni. Olyan dolgokról szól, ami fontos nekem. Isten, a házasság, a család, a szerelem.

Már évekkel ezelőtt feltettem az életemet, célomat, terveimet arra, hogy a házassággal szeretnék foglalkozni. Rengeteg rossz példa van az életemben. EZ az, ami el szokta kedvetleníteni az embereket és emiatt nem vállalják be, hiszen nem működik. Láthatjuk. 

Ha megnézem a családomat, akkor én is ezt mondhatom. Anyukám elvált, nevelőapukám elvált, mind a két bátyám elvált (bár a kisebbik a volt feleségével él), a sógoromnak sem volt jó a kapcsolata, ők is szétmentek, az anyósom elvált. Ahova csak nézek, mindenhol válás. Persze, ez elveszi az emberek kedvét a házasságtól. De csak azért, mert így látják. Mert csak azt látják. 

Az emberek szívesen mennek esküvőkre és lakodalmakra, mondjuk egy jót enni vagy jót inni, és buta és pikírt megjegyzéseket tesznek a fiatal párnak (amitől mindig kiakadok), vagy sablonos, unalmas szöveget engednek el a Sok boldogsággal kapcsolatban. Persze, tudom, ez a kötelező, de én nem tudom ezeket a kötelező dolgokat bevállalni. Mármint úgy értem, hogy semmit sem azért mondok vagy teszek, mert kötelező, vagy kell. Emiatt volt is néhány problémám, pedig nem megyek a tömeg vagy a szokások ellen, csak elmondom, hogy mit gondolok.

A házasság nekem fontos. A házasság Istennek fontosabb. Éppen ezért jó ez a film. Persze, elég amerikai. Ott lehet hivatkozni Istenre, hiszen ez alaptermészet nálunk, hogy ott mindenki vallásos. Hogy hívő lenne, abban kételkedem és meg vagyok győződve arról, hogy ők nem kiválasztott nép, aminek tartják magukat, csak mert Isten neve rá van írva a pénzükre, meg a Bibliára esküsznek. 

Éppen ezért lehet benne néhány számunkra furcsa rész, hogy pl. ilyen hamar megtér egy ember, mint Caleb, de miért ne? Lehetetlen-e Istennek valami? 20 nap? Saulnak nem kellett csak 3. Manassénak meg 38 év! Ki dönti el, hogy mennyi ideje van? Csak és kizárólag Isten.

De mi lehetünk azok, akik akarjuk, hogy változzanak a dolgok körülöttünk. Éppen ezért jó a film. Mert a küzdelemről szól, arról, hogy én akarok-e tenni valamit a házasságomért. De ezt minden másra értem. 

Nagyon tetszett az a rész, amikor Caleb kidobta a számítógépét, mert megértette, hogy függőséget okozott neki. Elgondolkodtam, hogy mi, akik itt ülünk és írunk, olvasunk, használjuk, mi hogy vagyunk ezzel? Nem kell ehhez olyan oldalakat nézni, elég ha csak az időnket vesszük el egymástól, amikor beszélgethetnénk a férjünkkel, vagy játszhatnánk a gyerekeinkkel...

Szeretem a focit

Tényleg szeretem. Erről már írtam, hogy 2 bátyám van és 2 fiú unokatestvérem. Bátyáimmal mindig focizni jártam, meg a családunk ott volt a helyi csapat minden focimeccsén (amiben természetesen a fiúk is játszottak - Hajrá Lombik! - és lelkes, "B" közepes szurkolásokban vettünk részt. Persze, abban a kulturált-félében, amiről ma már igen kevesen tudják mi az. Véleményem szerint a szurkolók többsége már csak a balhé miatt jár, vagy mert nagy a tömegvonzás, mindenesetre MI MÉG akkor a foci miatt jártunk. Jó kis meccsek voltak akkor. Mertek játszani, odalépni, odaszaladni, támadni, kapura rúgni. Nagyobbik bátyám igen tehetséges futballista volt, nagy jövő állt volna előtte, ha jól kihasználja, de sajnos nem tette.

Mindenesetre szívesen nézek jó focit. Nem magyart, mert már az régen nem jó. Vagyis tudjátok mi a jó? Az ilyen helyi kis rangadók, ahol a két falu csapata találkozik és játszik. Éppen ezért lepődtem meg, amikor Orbán Viktor azt mondta, hogy a magyar focinak a VB-n a helye. Na ne! Az ember tudja már, hogy meddig ér a takarója, és mire képes? Ne nevettessük ki magunkat! Nem, a magyar foci sajnos a fa sorban sincs, pedig tényleg lehetne máshogy. Mondjuk, ha fociznának. Nem? Tényleg rengeteg ügyes és tehetséges játékos van itt nálunk is, csak azt gondolom, hogy amíg az elsődleges hely a pénz, a kereset, a mennyi, és nem a lelkesedés, az örömjáték, addig ez nem is fog menni.

Nem igazán jutott időm meccset nézni ezalatt a vébé alatt, de 3-at azért sikerült, vagyis 2,5-et, mert a döntő annyira rossz volt (nekem személy szerint és unalmas), hogy inkább nem néztem meg, pedig lelkesen a spanyoloknak szurkoltam. De jobb lett volna, ha megcserélik a meccset, és a jó kis Urugvay - Németország lett volna a döntő. Az igen! Az foci volt. Élmény volt.

Kisfiam, mint Urugvay szurkoló. Lehetett volna argentin is, de nem lett. Ez elvi kérdés - már bocsánat Maradona!, meg argentin szurkolók.

Lehet, hogy emiatt van, hogy tudniillik szeretem a focit, de tényleg nem értek egyet azokkal a nőtársaimmal, akik ki vannak akadva egy vébé vagy egy olimpia miatt. 1 hónap. (Jó, nem azokról a fanatikus férjekről beszélek, akik mindenféle sportközvetítést megnéznek a tévében, csak beszélgetni kelljen a feleségükkel, mert az már a függőség kategóriája.) De szerintem ennyit tényleg ki lehet bírni. Nem? Van, amikor meg nekik kell kibírni bennünket, a mi dolgainkat. Azt tolerálják, de mi ne az övékét?

Persze azt mondom, hogy ebben is lennie kell odafigyelésnek. Pl. olyan, hogy nem minden nap egy helyen szurkolnak, mert szegény feleségnek (aki lelkiismeretes) az lehet teher. Van akinek nem az. De ezalatt az 1 hónap alatt a férj is figyelhet a feleségére kicsit.

Nálunk én vagyok a nagyobb focidrukker, azt hiszem. Így nem okoz problémát ez, mert nem megyek a haverokkal sörözni :), nem ülök maratonit a tévé előtt (nincs rá időm). Így is beszéltük meg. Csak a vége felé nézünk meg meccseket. Inkább egymásra figyelünk. FONTOSABB. MINDENNÉL FONTOSABB.

Beszereztem a MERJ SZERETNI! című könyvet. Előzőleg említettem már a Tűzbiztos vagy Tűzálló szerelem című filmet.Annak a naplója ez. Még nem fogtam bele. Mert elhatároztam, hogy végigcsinálom. 40 nap. Még akkor is végigcsinálom, hogy nagyon jó a házasságom, boldog és megelégedett vagyok. Még akkor is végigcsinálom, hogy nem küzdelmekről, kis harcokról szól a házasságom, hanem örömről. Tényleg szerelmes vagyok a férjembe. Minden egyes nap egyre jobban és jobban. De ez nem jelenti azt, hogy mindig minden tökéletes, nem jelenti azt, hogy nem kell felvennünk a harcot. Nem egymás ellen, hanem ÖNMAGUNKKAL. Ezért jó, ha az ember MINDIG MINDENT megtesz a házasságáért. Mert az ÖRÖKRE SZÓL!

Amint elkezdtem és amit úgy érzem, hogy lehet, értékes és érdemes, megosztom veletek.

Tűzbiztos házasság

A tortát megettük. Nem állt úgy össze, ahogy szerettem volna, de ettől még nagyon finom lett. De azért nem hagyjuk kárba veszni.

Függetlenül attól, hogy nem nagyon vagyunk tortásak (a boltokban találhatók mind nagyon édesek, túl sok benne a cukor és rettentő édesre készítik), a házi alkotásokat igen szeretjük. Mondhatom azt, hogy van egy olyan anyósom, aki remek műalkotásokat készít, szenzációs sütiket alkot és hm... nyami... meg minden.

Néha az én édes Őm megkér, hogy ezt-azt süssek meg, de mivel a családban leginkább én vagyok az édesszájú, ezért néha magamnak megsütök ezt-azt, bár meg kell mondanom, ha valami meggyes, akkor az hamar elfogy. A meggyes sütiket nagyon szereti az én Édes Uram.

A sósak bezzeg... Nincs az a pogácsa vagy sós tészta, ami el ne fogyna.

Egy alkalommal, amikor az egyik áruházlánc Olasz napot hirdetett, megkérdezte Ő, hogy "És nálunk mikor lesz olasz nap?" Ó, szinte vártam. Ez nálunk ugyanis egyenlő a pizzával. Úgyhogy nemcsak akkor, de tegnap is pizza nap volt. Ez olyan utólagos születésnapi ajándék. Talán nem lep meg senki, de ennyi maradt, így gondoltam, gyorsan lefotózom.

  paradicsomos-mozzarellás és chilisbabos

De igazából arról szeretnék írni, hogy tegnap megnéztünk egy filmet.

Ha valaki emlékszik még :), eredetileg úgy indult ez a blog, hogy a házasságról lesz szó és minden ezzel kapcsolatos témával. Mostanában - bár rengeteg könyvet olvasok, meg előadásokat hallgatok meg beszélgetek emberekkel, - inkább a családom az, ami leköt. Ők jelentik a mindennapok fontosságát nekem. Azt vallom, hogy bár nagyon fontos mindenben az elmélet, a legfontosabb a gyakorlat.

Íme a film: 
/adventvideo.hu/index.php?kat=egyeb&lap=k_tuzbiztos_hazassag

Az én házasságom boldog. Tényleg ki merem mondani, hogy Boldog vagyok. De ez nem attól van, hogy az ember összeházasodik és kész, aztán lesz ahogy lesz. Minden nap egy küzdelem a szónak abban az értelmében, hogy ne "én" legyek a legfontosabb, az első önmagam életében. Ez a kulcsa a jó házasságnak. Oda tudok-e figyelni a másik szükségleteire, kedves tudok-e lenni vele akkor is, amikor éppen rosszul szól a másik; tudom-e szeretni akkor is, amikor nem az történik, amit én szeretnék?

Rajtakaptam magam sokszor azon, hogy megszomorodott a szívem, mert nem úgy történtek a dolgok, ahogy én elképzeltem, amit én szerettem volna. Azon gondolkodtam, hogyan fogom megmondani neki, mert sajnos néha tudok elég nyers lenni emberekkel. (Egyszer nagyon megbántottam valakit, sok ember előtt beszóltam neki, és utána nagyon-nagyon kellemetlenül éreztem magam. Azóta figyelek arra, hogy kinek hogy és mit mondok.) Így van ez a nagy Ővel is. Higgyétek el, nem túlzás, amit mondok, - aki ismeri Őt tudja, hogy így van - egy hihetetlenül türelmes, nyugodt valaki ő. Nem igazán láttam még türelmetlenségnek azokat a jeleit, amik kiborulásra adnának okot mellette. Máshogy kezeli ezeket a dolgokat, mint például én. De soha nem fekszem úgy le, hogy harag legyen a szívemben. Nem is tudok rá haragudni, nem lehet rá haragudni, mert NAGYON-NAGYON SZERETEM!

Tényleg. 

Minden nap egyre hálásabb vagyok azért, hogy Ő lett az én férjem, hogy megoszthatom vele az életemet, a mindennapjaimat, a kalandokat a gyerekekkel, a nehézségeket, a gondokat, a küzdelmeket. Együtt van értelme és csak így van értelme. 

Én mindenkinek ilyen boldog házasságot kívánok. Nem küzdelemmenteset, mert az unalmas és nem fejleszti sem a jellemet, sem a házasságot, de sok-sok örömet és élményeket, és nagyon sok beszélgetést! 

Kert, mint jó hely

 Kilátás a hegyünkről- nagyon szeretek ide feljönni már csak a látvány miatt is.

Szeretem, hogy van kertünk. Jó dolog ez. 

Sokáig nem igazán örültem neki, mert otthon (amikor még a szüleimmel éltem gyermekként) csinálni kellett benne ezt-azt, és akkor sokkal fontosabbnak éreztem, hogy mindenféle fontos dolgot csináljak. Inkább olvastam, írogattam, tévéztem stb. És igazán rosszul voltam, ha ki kellett menni a kertbe. Persze amit apukám megtermelt, annak mindig örültem. Nagyon szerettem felülni a cseresznyefa tetejére és enni a finom, ropogós cseresznyét. Vagy bevetettem magam a borsó közé és a friss, zsenge borsót ott eszegettem. Igazán örültem a szőlőnek, amit nagyon szeretek, és annak, hogy szinte minden megtermett a kertünkben.

Apukám nagyon precíz ember és azok közé a kertészkedők közé tartozik, akinek a kertjében nincs egy darab gaz sem. Szó szerint hadat üzen a gazoknak.

Amikor összeházasodtunk a nagy Ővel, ez volt a terv, hogy kertes házat szeretnénk. Én előtte egy kis panelben éltem, és nem voltak céljaim és terveim, hogy kertet műveljek, mert nem láttam értelmét. Anyukáméknál minden megtermett, és ami hiányzott, megvettem. Annyi mindent csináltam akkor a munka mellett, hogy alig voltam otthon. De a család más. Azt mondták, hogy nincs értelme nekünk venni, hiszen nem értünk a kertészkedéshez, meg egyébként is... Én valóban nem, de a nagy Őm elég ügyes ebben is. :)

A Jókedvű Földbirtokos

Ezért sem volt kérdéses, hogy ilyet keresünk. Meg aztán Ti is tudjátok, hogy mennyire másabb az, amikor az ember azt eszi, amit megtermel magának. Másképp néz az ételre is. Aztán pedig a munka is nemesít, mint tudjuk. Hiszen Ádámnak és Évának is Isten azért adta a kertet, hogy művelje és ápolja azt. Igenis fontos, hogy megtanulja az ember művelni a kertet. Én sajnálom, hogy ez kimaradt, de most tanulom. Bár az utóbbi 2 évben igen keveset vettem tevékenyen részt a kerti munkában, mert vagy terhes voltam, vagy kisbaba volt, és aztán megint kezdődött minden elölről. Mert hát nekünk nem ám egy kis hobbikertünk van, hanem ahogy szoktam mondani: 3 kis hegyünk. A Vérteshez közel élünk, és ott vannak ám dombok, amit művelni kell.

A gyerekek miatt is fontosnak tartjuk ezt. Zsófi nagyon szeret a kertben lenni. Ma reggel is, felkeltünk, még semmi reggeli. Első kérdése: "Apa hol van?" - lévén nagyon apás, és apa nélkül nem élet az élet. Mondtam, hogy a kertben. Erre mire észbe kaptam, vette a gumicsizmáját és már el is indult a kertbe. Egyedül. Remekül közlekedik a "hegyeink" és a házunk között. Pár napja jön be, teljesen jókedvűen, és azt mondta nekem: "Málnáztam." 

Megmondom őszintén, az elején kicsit aggódtam, de már nem. Olyan rutinosan mozog a kertben, jól ismeri  mi hol van, hiszen nagyon sokat felmegy az apjával, és ott részt vesz a munkában. Persze néha nehezebb a munka, mert fél szemmel figyelni kell rá, pillanatok alatt eltűnik. Nagyon szereti a szomszéd bácsi tyúkjait, akiket mindig meg kell látogatni.

Az idei borsótermés - Zsófia munkában