Tökéletes szülő?

Mostanában a "tökéletes anyán" gondolkodtam el. Oda vagyok a két gyerekemért, és nagyon jó, hogy vannak. Igaz, kicsit átalakult az életünk, mert Nimród nagyon más természetű, mint Zsófi volt egykoron. Ha őt letetted valahova ott maradt és aludt. Ma ez nem történik meg. Megülni sem bír egy helyben és aludni meg... (mint tudjuk továbbra sem szeret). Olyan sok mindent lehetett csinálni mellette. Mindig elfoglalta magát és most is így van. Nem olyan gyerek, aki rád akaszkodik és minden percedet kiszívja, hogy még enni se legyen időd. Persze odajön, és játszunk meg tanulunk, építünk, biciklizünk meg minden, csak nem igényli azt, hogy minden percet vele kell tölteni. Babának sem volt ilyen. 

Nimród ilyen. Már születése percétől fogva ilyen volt. Nagyon érdekes volt látni őket. Ő egy igen bújós, testközelben lévő gyerek. Nagyon édes és szeretnivaló. Még nagyon ismerkedünk egymással, szokjuk a másik dolgait, hangulatait, de én a magam részéről nagyon élvezem :)))

Hálás is vagyok Istennek értük, mert ettől függetlenül nincs éjszakázás, Nimród is szinte végig alussza az éjszakát, van, hogy mélyaltatásban kell tisztába tenni.  Ráadásul Zsófi is nagyon szereti, nincs benne még féltékenység, ellenkezőleg, de erről már írtam.

Igazából nem is a gyerekekkel van problémám, hanem önmagammal. Kicsit átrendeződött az életem, és újra kell alakítani, felépíteni, és ez egy újabb energiaforrás. Általában pörgős ember vagyok és erős elemmel bírok :), de mégis van bennem egy olyan érzés, egy olyan gondolat, hogy bárcsak türelmesebb lennék.  

Nem, nincs bennem és nem is volt soha az, hogy "Hú, jó anya leszek?"; "Alkalmas vagyok rá?"; "Fogom tudni csinálni?" - mert jól tudom a választ: NEM. Egyedül nem megy! Egyedül semmire nem vagyok alkalmas. Csakis Istennel.

Persze tudom, ezek nagy szavaknak tünnek, meg mit mondjon egy keresztény ember, ha nem ezt. Ezt illik. De én tényleg így gondolom. Egyre jobban. 

Az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam Istent, valahogy "nem volt rá időm". Mindig annyi minden volt, annyi minden történt, nem is beszélve a lustaságomról. Jó, mentegethetném magam, hogy "Persze, mindenki megért engem, éppen most szültem, és ez mennyire más dolog, meg a két gyerek, meg egyébként..." - de nem teszem. Az ember hajlamos arra, hogy mindig mindent megmagyarázzon. Igazolva magát. De én nem akarom igazolni magam. Inkább szégyellem.

Kicsit furcsa lesz amit most írok, de a "tökéletes szülő" gondolatát egy mese ihlette. Említettem, hogy Zsófi mostanában Micimackó fanclubos lett, azért ilyen meséket nézünk. Én is szeretem, de sokadjára már nagyon fárasztó, úgyhogy most leszokatásban vagyunk. De eszembe jutott Kanga (tudjátok, aki Zsebibabát neveli) lelkesen és nagy türelemmel. Soha nem láttam még idegesnek, türelmetlennek, amikor szófogadatlan, akkor sem emeli fel a hangját. Zsebi mindig megeszi a reggelit, szót fogad, hazamegy, ha hívja az anyukája, elalszik, amikor kell... Na, ezt hogy csinálja, nem? Néha irigylem? Még akkor is, ha tudom, hogy mese.

Aztán oda jutottam, hogy az ember ne legyen telhetetlen. Minden kis apró haladásnak örülni kell és hálát adni. Mi még mindig küzdünk az alvással, és néha tényleg nem tudok nyugodt, csendes, szelíd lelkű maradni, amikor azért kell vívni a csatát, hogy éppen melyik takaróval takarózzunk, vagy éppen az jut az eszébe, hogy éhes, pisilni kell, apát akarom és hasonlók. Mindez kb. 10 órakor.

Ezért minden egyes nap, amikor hamarabb elalszunk már hálás vagyok. 

És még ha mese is, szeretnék olyan tökéletes és türelmes szülő lenni, mint Kanga.

"És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem."
(Jeremiás 29,13)

2 Filmajánló

Szeretem a filmeket. Mindig is szerettem. Magával ragadó tud lenni egy-egy élethelyzet, egy-egy történés. Vannak kedvenceim is. Mindenféle témában és kategóriában. Már a nagy kedvencről írtam itt, de ezen kívül is vannak még kedvenceim azt kell mondjam, minden kategóriában.
Nincs tévénk, mert szent meggyőződésünk, hogy minden, ami a dobozban van - kevés kivétellel - teljesen rossz és felesleges. Már azok a régi, beszélgetős műsorok sem az igaziak. Hol vannak már a Vitrayk, Kepesek, Vámosok? Nagyon kevés az a műsor, amit érdemes nézni. Így inkább nem nézzük. Meg a gyerekeink sem.
Amit néznek, azt mi választjuk meg, és így is nagyon szelektálni kell, mi az a nézhető mese, ami jó. Most éppen Micimackó mániában szenved Zsófi. Igazán függő a gyerek :))

Az utóbbi időben a filmiparból két alkotás ragadott meg, ami alapvetően nem volt nehéz, hiszen két kedvencem színészemről van szó.

Meryl Streep. Szerintem nem csak én vagyok az, aki szereti. Nagyon kedvelem ezt a színésznőt. Szeretem az egyszerűsége, az egyénisége, a tehetsége miatt. Nem tudnék egy filmjét mondani, amiben azt mondom, hogy nem volt jó, vagy nem alakított nagyot. Persze, nem láttam minden filmjét, de elég sokat.

Mindegy, hogy a Kremer kontra Kremerről beszélünk, a Szarvasvadászról, a Szív hídjairól (ezt is különösen ajánlom mindenkinek - ahogyan megtörli a kezét a törlőkendőben, az valami szenzációs mozdulat!!!), a Mamma Miáról, amiben egy hatalmasat ugrik és úgy táncol és énekel, mint egy tinédzser, vagy a mostani új kedvencemről, a Julia és Julietről. Persze megnéztem az Egyszerűen bonyolultat is, ami szintén nagyon jó és nagyon jókat nevettem rajta. Szenzációs nő!

Amiért még nagyon jó, és nemcsak Meryl Streep fantasztikus, meg mert Nora Ephron rendezte - aki a rendezője a nagy Ővel közös kedvenc filmünknek is: A SZERELEM HÁLÓJÁBAN - , hanem szenzációs még ebben a filmben Stanley Tucci is, akinek érdemes megjegyezni a nevét. (Hölgyválasz (ahogy táncol), Pelikán ügyirat (bérgyilkos) )

Julie & Julia - Két nő, egy recept

Julie Powell egy harminc körüli írónő, akinek még nem sikerült bizonyítania. Munkája monoton és lehangoló, ráadásul köze sincs az íráshoz. A zajos, kopott lakás sem a szíve csücske, ahova barátjával nemrégen költöztek. Napjának egyetlen fénypontja az esti főzés. Kedvenc szakácskönyve és egy gyermekkori emlék ihleti meg arra, hogy egy év alatt megfőzze az összes francia receptet, amit az anyjától örökölt könyvben talál, s ezt az élményt meg is ossza másokkal saját blogján keresztül.

Julia Child egy negyven körüli nő, aki férjével épp Párizsba költözött. Nem igazán tudja mit is kezdhetne szabadidejével: tanuljon meg kalapokat varrni, vagy inkább a francia nyelvet sajátítsa el? Az biztos, hogy Párizst imádja, csakúgy, mint az ételeket.
Két nő, két különböző korban, ugyanazzal a szenvedéllyel talál önmagára a fenséges ízek, finom illatok és a francia konyha varázsán keresztül. Mert vajból sosem elég!

A másik nagy kedvencem, - de gondolom ezzel nem csak én vagyok így, hiszen sok nőnek tetszik - George Clooney. Nekem is. Szerintem is igen charmos. És nem csak jóképű, és bájosan tud mosolyogni, de igen tehetséges színész is. Nekem tetszett a Szirianában és a Michael Claytonban is, meg persze az Ocean's - sorozatokban is.

De ez a film valamivel többet adott nekem. Témailag is és művészileg is. Érdemes megnézni.

Egek ura

Ryan Bingham a nagyvállalati leépítések szakembere, magyarán szólva abból él, hogy embereket rúg ki. Élete nagy részét szállodákban és repülőkön tölti, és bőszen gyűjti a törzsutas mérföldeket. Hamarosan eléri a tíz millió mérföldet, ám megismerkedik egy szintén törzsutas nővel, és kiszámíthatóan biztonságos élete egy csapásra a feje tetejére áll.

Egyedül-lét

Még csak két hete vagyunk itthon, de én már most nagyon elfáradtam.

Nem, nem a gyerekek miatt, hanem a felnőttek miatt :) Bocsánat, felnőttek!

A gyerekek nagyon édesek. Zsófi teljesen oda van a kistesóért, állandóan az ölébe kéri, puszilgatja, simogatja, ölelgeti, szeretgeti. Nem olyan régen édes lányom éppen "Zsófisságáról" tett tanúbizonyságot. Az én édes lányom nagyon szereti a Túró Rudit. Ez teljesen rendben van, mert a magyar ipar egyik legremekebb találmánya, ezt mondom én is. Részese vagyok az "Edd a Túró Rudit" mozgalomnak! (Én vagyok a megalapítója ennek a mozgalomnak.) Egy ilyen mozgalom alkalmával kicsi lányom éppen maszatos lett az aktuális ételtől, és kértem tőle, hogy menjen, törölje meg az arcát és a kezét, mert ugyan nagyon jól áll neki, de azért csokis kézzel nem lehet megfogni Nimródot.Eltelt pár perc, és én nagyon büszke voltam, hogy csoda történt, a gyerekem első hangra szót fogadott, nem kellett küzdelmet vívni vele, vagy rábeszélni vagy bármi. Ó, alakulunk, - gondoltam, és büszke anyaként odaültettem Nimródot az ölébe. A látvány önmagáért beszélt. Megtörölte ugyan a gyermekem a száját, de az összes csokimáz a kicsi fiú fején landolt. Csupa csokis lett, mert megpuszilgatta a tesóját. Alapvetően szót fogadott, csak én máshogy gondoltam :)

Ez egy nagyon régi 1,5 éves kép, (a babakocsiban még Zsófi van) - a Balatonon nyaraltunk, de valahogy úgy éreztem ez ide illik :)

Egyébként gyűjtöm a bemondásait Zsófinak, mert hihetetlen jókat mond. De gondolom mindannyiunk gyermeke ilyen, de erről majd később.

Nimród kimondottan jó baba, tényleg azt mondhatom, hogy jelenleg minden anya álma. Eszik és alszik. Éjszaka is. Egyszer kell felkelni hozzá tisztába tenni, de semmi különös. Néha morog és dünnyög álmában, de egy horkolós férj mellett ez teljesen normális hangnak tűnik - már bocsánat Drága nagy Őm! :)

Szóval, azt kell mondanom, hogy jól telnek a mindennapok. Nem volt nehéz összeszokni, nem volt Zsófinak féltékenységi rohama (bár az alvásproblémák újra vannak, csak ordítás és hiszti nélkül - erről is majd később).

De tegnap, mint valami Sisera-had, megrohant egy csomó felnőtt. Barátok, rokonok, ismerősök, akiknek alapvetően nagyon örülök, de akiktől nagyon elfáradtam. Nem a barátoktól, inkább a család hozta ki belőlem azt az érzést, hogy minél hamarabb egyedül lenni. Gondoljátok el, hogy 8 felnőtt, 3 + 1 igen zajos gyerek, és mindez egyszerre. Eléggé elfáradtam. Tudjátok, ilyenkor mindenki egyszerre beszél, ráadásul nálunk folyt a politizálás nem éppen szalonképes szinten. Mivel én máshogy gondolok a politikára (meggyőződésem, hogy egy keresztény ember nem lehet semmilyen pártnak elkötelezett híve, tagja, de véleménye lehet), azt gondolom, hogy egy keresztény ember csak és kizárólag MENNYEI PÁRTI lehet. Ezért viselem rosszul, amikor vita van arról, hogy valaki valamit máshogy lát. A lelkiismereti szabadságot azért engedjük meg a másiknak, még ha az piros vagy naracssárga, akkor is!

Szóval, nagyon örültem annak, amikor elcsendesedett a ház. Tényleg magányra vágytam.

Vasárnap aztán ez teljesült. Magam maradtam Nimróddal. Ő alszik és eszik, sok vizet nem zavar, ha mondhatom ezt így egy gyerekre. Apuka is itthon volt, de ő alapvetően csendes típus, keveset beszél, ráadásul fent volt a kertben, úgyhogy nem igazán láttam. Amit máskor szomorúan veszek tudomásul, hiszen nagyon szeretek a társaságában lenni, vele lenni, nagyon fontos nekem és nagyon szeretem, de most jó volt, hogy a szőlőben volt és kertészkedett.

Zsófia elment az egyik mamával egy virágkiállításra, így tényleg egyedül maradhattam a gondolataimmal.

Egy ideje zajban élek már. Kórház, szülés, látogatók, babasírás, folyamatos beszéd. Még egy közösségi, társasági embernek is, aki én vagyok, mert nagyon szeretem az emberek, és szeretek beszélni is :), szüksége van elcsendesedésre. Jó volt kicsit hallgatni előadást ma, sétálni a napsütésben, nem beszélgetni... Jó érzés ez. Hosszú távon persze nem tudnám ezt csinálni és nem is bírnám, de a mai nap jó volt erre. Feltöltődni.

Nem mondom, hogy átértékelésre volt időm, sem magas röptű gondolkodásra, semmi ilyesmi tervem nem volt.
Csak a csend.

Hasonlóságok és különbségek

Amióta itthon vagyunk, próbálunk betelni a két gyerekkel. Hatalmas élmény és igen jó érzés. Zsófi teljesen oda van a testvéréért, mindig szeretné az ölébe fogni, ott tartani és puszilgatni. Valaki azt mondta, majd elmúlik, de mondtam, hogy még ezt nem szeretném látni, hallani. Most jó, hogy így van. Nagyon hálás vagyok Istennek, mert igen jó baba. Az estét szinte végigalussza, szeret enni és jól hízik. Ebben a tekintetben olyan, mint Zsófi, aki szintén jó baba volt.
Mondhatni: EGYIKŐJÜK SEM KEVERTE ÖSSZE AZ ÉJSZAKÁT A NAPPALLAL. Ami nagyon jó érzés és jó dolog.


Az utóbbi napokban szórakozott a család. Megnézegettük a képeket, a 2 évvel ezelőttieket, Zsófiról és a mostaniakat, és felfedeztük a hasonlóságot. Nagyon egyforma a két gyerek - szerintünk.

Nagyon vicces, hogy a külső elég erőteljes hasonlóság ellenére nagyon más természetűek, ez már most is érezhető, tapasztalható és látható.
Nimródnak egészen más a szeretetnyelve, mint Zsófinak. Zsófi a mai napig is a minőségi idő híve, fontos neki a vele töltött idő, hogy játszunk vele, tanuljunk vele, alkossunk. Nimród még csak 1,5 hetes, de neki pedig már most előtérbe került az, hogy mennyire szeret testközelben lenni. Zsófit ilyenkor letettük a helyére és jókat aludt. Kisember azonnal, ahogy babakocsit vagy ágyat ér, kikéri magának, és akkor érzi jól magát, ha ölben lehet, szopizhat és odabújhat. Nem tudom, hogy ez később is így lesz-e, de mindenesetre érdekes és jó, hogy így van.


A kérdés: ki tudja, melyik melyik gyerekünk??? :)))